A zene világnapján, tegnap emléktáblát helyeztek el Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester tiszteletére Budapest XIII. kerületében, a Szent István körút 22.-ben, ahol gyermekkorától 1971. május 7-ig lakott a kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művész.
Ez a ház adott meghatározó élményt a gyermeknek, aki a zeneművészet korszakos jelentőségű alakja lett – hangsúlyozta Tóth József XIII. kerületi polgármester az avatóünnepségen.

A művész 1971-ig lakott a Szent István körút 22.-ben
Fotó: MTI
A zeneszerzőként és zenekari főigazgatóként is jelentős alkotó portréját felvázolva kiemelte Kocsis Zoltán legendásan precíz zongorajátékát, virtuóz megoldásait és a drámai hangulatteremtés képességét.
Mácsai János zenetörténész Kocsis Zoltán gyermekkorát, életkörülményeit, pályájának alakulását idézte fel, de szó esett az őt körülvevő barátokról is. A zenetörténész úgy véli, Kocsis Zoltán munkássága két fontos üzenetet is közvetít: az egyik, hogy a művész akkor lehet igazán sikeres, ha nem külső elvárásokhoz igazodik, hanem a saját belső mércéje szerint alkot; a másik, hogy a bennünk rejlő tehetségnek csak akkor vagyunk jó gazdái, ha a lehető legnagyobb erőbefektetéssel, szorgalommal és következetes munkával biztosítunk teret e tehetség kibontakozásának.
A hétfőn felavatott domborműves emléktábla Buda István szobrászművész alkotása. Kocsis Zoltán emléke előtt tisztelegve a XIII. kerületi önkormányzat nevében a polgármester, a Nemzeti Filharmonikusok képviselőjeként Hamar Zsolt karmester, zeneigazgató helyezett el virágot az emléktábla előtt.