Szombaton 18 órakor láthatják az M5 nézői a Polgár Judit 40 – A sakk királynője címmel készült portréfilmet. „A filmben a magyar sakktörténet egyik leghatalmasabb partiját – melyet csak a »6-3«-hoz lehet hasonlítani – színészek modellezik le, de az utókor számára fennmaradt egy amatőr felvétel, melyet egy sportpszichiáter elemez, ugyanis Kaszparov egyszer sem néz ellenfelére, még akkor sem, amikor feladja a meccset. Filmünkben pályatársak, rokonok, ellenfelek mutatják be Polgár Juditot – a sportolót, a háziasszonyt, az anyát, a sakkoktatót” – olvashatjuk a Magyar Média Mecenatúra honlapján közzétett pályázati anyagban.
Vasárnap 18 órakor mutatják be a háromszoros Lakiteleki Filmszemle-fődíjas Szabó Attila új filmjét, amely Fába vésett történelem – Félezer év a népművészet szolgálatában címmel négy évszakon keresztül kíséri végig az ötszáz éves alkotói múltra visszatekintő vargyasi bútorfestő és -faragó Sütő dinasztia hétköznapjait.
A Médiatanács támogatásával két történelmi dokumentumfilm is elkészült. Megint magyarok címmel augusztus 19-én 21.35-kor a Duna World mutatja be Hollós János filmjét a prágai tavasz magyar szálairól, majd augusztus 26-án lesz látható az Árpád-vonal című film, amelynek stábja a második világháború idején a Keleti-Kárpátokban kiépített úgynevezett Árpád-vonal maradványait járja végig.
A hétvégén debütál egy új magyar animációs sorozat, a Detti és Drót első két része. Hétfőn lesz látható a magyar hegedű titkát kutató Dala István Hegedűország.hu című filmje és Bozsogi János kisjátékfilmje, a Téli virágzás Eperjes Károly főszereplésével egy szegény székely családról.