„Mindig is szerettem volna filmet készíteni a Csík Zenekarról, de a forgatáson zenészként, rendezőként és rajongóként egyszerre jelen lenni nem volt egyszerű. Elsősorban azért nem, mert nehéz volt objektíven nézni a kockákat” – mondta Kiss-Stefán Mónika a film csütörtöki sajtóbemutatóján a Fonó Budai Zeneházban.
A Csík30 című film bepillantást nyújt a népszerű népzenekar eddigi történetébe, megszólaltatja valamennyi tagot, megmutatja őket a hétköznapokban és a koncerteken. Az alkotás egyik fontos mozzanata, amikor a rockszámok feldolgozásával az elmúlt években nagy sikert aratott Csík Zenekar felkérésre székelyföldi táncmuzsikát készít egy egyházi énekhez, egy dicsérethez.
„Az egyházi zene eddig az ádventi időszakban, karácsonykor volt jelen az életünkben, és számunkra teljesen új volt egy szertartás részeként szolgáló zenét átírni, elpróbálni, előadni. Szabó Attilának volt egy jó ötlete az elkészítéshez, ami jó kiindulópont volt” – fogalmazott a zenekarvezető, hegedűs, énekes Csík János.
A stáb és a zenekar számos helyen forgatott, például a felvidéki Debrődön, a kecskeméti Fő téren a jubileumi koncerten és a Nagytemplomban is. Mint Csík János felidézte, 1988-ban éppen a kecskeméti Fő téren határozta el Kunos Tamás brácsással, hogy létrehozza a zenekart.
A Csík30 című film már megtekinthető az interneten és ősszel látható lesz az M5 kulturális csatornán, illetve a tervek szerint a Fonó egyik táncháza előtt is levetítik.
Az NKA támogatásával elkészült alkotás producere Pocsai István volt.
„Félkész állapotban van az új stúdiólemezünk, amelyen szerepelni fog néhány régebbi, de még nem publikált felvételünk is. Az újak között lesz egy olyan szám, aminek a szövegét Grecsó Krisztián, az alapdallamot Szabó Attila írta, és erre igyekszünk minél populárisabban muzsikálni” – mondta Csík János az MTI-nek.
A tangóharmonikán játszó Barcza Zsolt hozzátette: a december 28-29-i jubileumi nagykoncerteken a Budapest Kongresszusi Központban vendégként fellép velük Presser Gábor, Lovasi András, Kiss Tibi, a Tölcséres Zenekar, a Fitos Dezső Társulat, Páll István Szalonna, valamint Hegedűs Zoltán kecskeméti prímás. A koncertek rendezője Lévai Balázs, aki Engedem, hadd menjen címmel 2015-ben készített dokumentumfilmet a Csík Zenekarról.
Az autentikus népzenét magyar könnyűzenei feldolgozásokkal vegyítő, Kossuth-díjas Csík Zenekar 1993-ban készítette el erdélyi és magyar népzenét tartalmazó első lemezét Boldog szomorú dal címmel. Az együttes országos népszerűségét az autentikus népzene magyar könnyűzenei eldolgozásokkal történő vegyítése hozta meg számukra, elsősorban a Kispál és a Borz, valamint a Quimby dalainak átértelmezése. A legutóbbi stúdióalbum, az Amit szívedbe rejtesz 2014-ben jelent meg.
Az együttes tagjai: Barcza Zsolt (cimbalom, tangóharmonika), Bartók József (bőgő), Csík János (hegedű, ének), Kunos Tamás (brácsa, dob), Majorosi Marianna (ének), Makó Péter (szaxofon, tárogató, klarinét) és Szabó Attila (hegedű, gitár, ének).