A tragikus sorsú Hazai Attila (1967–2012) az én korosztályom számára maga volt a rock and roll – ki ne emlékezne a legendás Szilvia szüzessége vagy a Szex a nappaliban című művekre, amelyeket azóta is oly sokan keresnek. A Magvető Kiadó talán éppen ezért kezdte el újra kiadni Hazai könyveit, először A maximalista címmel a hátrahagyott novellái jelentek meg, majd ezt követően a Feri: Cukor kékség című emblematikus regény. A kötet először 1992-ben jelent meg a Cserépfalvi, majd 1999-ben a Balassi Kiadónál.
„Feri nemcsak szereti a cukrot és a csokit, hanem egyenesen imádja. E beteges vonzódása az édességekhez már jó ideje figyelmetlenné teszi a külvilág más jelenségei iránt. Többnyire belső életműködésének és perverz gondolatainak vizsgálatával van elfoglalva, lányokkal könnyen ismerkedik, de csak felszínes kapcsolatot képes velük kialakítani. Olykor hallucinál, rémálmai vannak, sőt: még a saját anyját sem ismeri fel! Feri tizenöt éve nem járt Magyarországon. E regény azt az időszakot mutatja be életéből, melyet bolyongásai után Budapesten tölt, ahol ráébred: itt az ideje leszokni a csokoládéról” – áll a fülszövegben. A csokoládé alatt nyugodtan értsen mindenki bármiféle egyéb tudatmódosító szert.
A regény egyébként a (jobb szó híján) minimalizmus egyik hazai nagymesterének műve, és mint ilyen, elképesztő részletességgel képes leírni a világot, a benyomásokat, amitől ettől hihetetlenül izgalmassá válik: „Mentem Kelével meg a Kelemennel a bolt felé, és egy idő után én is mindent megnéztem, néztem a macskaköveket, ahogy egymás mellé vannak rakosgatva, a széles úttesten a sok toldozást, amit aszfaltból öntöttek rájuk, néztem köztük a szürke, sötétebb szürke, majdnem fekete sávot, ami a macskakövek oldalait határolja, ahogy ezek a sávok kisebb-nagyobb töredezéssel becsatlakoznak egy végtelen vonalba, néztem a kidudorodó és besüppedő, több macskakőből álló idomokat az úttesten, […] az almacsutkával, használt jegyekkel, csikkekkel behintett macskakőmedencéket a szélükön végigszaladó még világosabb szürkeséggel, amit a felszáradt tócsák hagynak maguk után.”
Alig történik valami ebben a „történetben”: Feri vesz egy használt, zöld kalapot egy furcsa nőtől, amitől teljesen kikészül, ezért nagy nehezen visszaviszi, képeslapokra cseréli, felidézi barátságát a költő Péterrel, akinek rendre idézi és értelmezi a verseit, nőzik, megment egy félig megfagyott kutyát, barátaival beszélget, miközben – többek között pszichiáter apjáról is – sokat gondolkozik, a furcsa nőben felismeri végül az anyját, írni kezd egy nagyon részletes és minimalista művet egy utcai sétáról, és közben elég sok csokit fogyaszt, amitől furcsa képzetei támadnak.
Van a regényben emésztő, kínzó, túlzás nélkül olvasni-is-fájdalmas önvizsgálat, van benne fanyar humor, hihetetlen mélységek, elképesztő szépírói tudás, kíméletlenül végigvitt gondolatok, következtetések, egyszóval: olvasói öröm.
Hazai Attila: Feri: Cukor kékség. Magvető Kiadó, Budapest, 2017.
