Egy év alatt harminc százalékkal emelkedett a jegyeladásból származó bevételünk. Első feladatunk az volt, hogy megállítsuk az adósságspirálba keveredett színház zuhanását, majd növekedési pályára állítsuk. Pozitívak a visszajelzések, de távol vagyunk még a céltól– tájékoztatott Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója, aki több mint egy éve vezeti a teátrumot.
Adósságokkal terhelve vette át színházat tavaly, az évad közepén. A szakember akkor kihívásnak nevezte, hogy a budapesti színházi térképről – ahogyan ő mondta – szinte lekerült teátrumot feltámassza, és azt is kiemelte, ha nem a gyengélkedő Pesti Magyar Színházról volna szó, neki sem látna a feladatnak. Elképzelései szerint a menedzserszemlélet nélkülözhetetlen az ilyen helyzetben lévő intézmények újragondolásakor. – Átvilágítottuk az intézményt, hogy lássuk, hol megy el a pénz: újra kellett szerveznünk az értékesítést, teljesen új struktúrát kellett felállítanunk.
A művészi igényességnek és a jegybevételből származó profitnak összhangba kell kerülnie – sorolja az igazgató, aki szélesebb közönség megszólításában gondolkodik. Úgy látja, hogy a Lengyel Ferenc rendezte, szeptemberben bemutatott A konyha című darab, a Chioggiai csetepaté, amelyet Kéri Kitty álmodott színpadra vagy akár az Eperjes Károly rendezésében megszületett A muzsika hangja sikere igazolja, hogy a kezdeti lépések jó irányba mutatnak. A nagyszínpad úgynevezett rétegdarabokat nem tud befogadni, ezeknek az előadásoknak a Sinkovits Imre színpad ad helyet.
– Büszke vagyok arra, hogy Deres Pétert, a Vígszínház korábbi dramaturgját sikerült megnyernünk a közös munkára, aki a Pesti Magyar Színház feltámasztását hozzám hasonlóan fontos kihívásnak tartja. Emellett időnként vendégek jelenlétével bővül a társulatunk: Hunyadkürti István, Tordy Géza, Mahó Andrea, Csengeri Attila, Bánsági Ildikó, Andorai Péter és Kálid Artúr is elfogadta meghívásunkat – mondta el Zalán János. Érdeklődésünkre hangsúlyozta, abszolút társulathívőnek vallja magát. – Sokkal jobban motiválhatók a színészek, ha a teljesítményük alapján állapítjuk meg a honoráriumukat.
A nálunk foglalkoztatott színészek többsége egyébként közalkalmazott – folytatta az igazgató. – A nagyszínpad több mint hatszázötven nézőt tud befogadni, amellyel a budapesti nagy színházak közé sorolható. A nézőtér azonban nagyobb felújítást igényelne, de ezt egyelőre nem tervezhetik, mert a keret csak az elmaradt karbantartásokra elegendő. – A menedzserszemlélet része az is, hogy a jegybevételből visszaforgassunk az intézmény élhetőbbé tételére – tette hozzá.
A színház tagja a Tiszta TAO Társaságok rendszerének, amely szeretné kiszűrni a közvetítő cégeket az előadó-művészetet támogató társaságiadó-támogatás célba juttatásából, hogy az teljes egészében az illetékes színházhoz kerüljön.
Az intézmény egyedülálló kezdeményezése Magyarországon az audionarrációval kísért előadások programja – ez egyébként Zalán János PhD kutatási területe is –, amelynek segítségével a vak és gyengén látó nézők a látó közönséggel együtt élvezhetik az előadásokat. – Olyan innovatív technológiát vezettünk be, amely ingyenesen letölthető mobilapplikáció segítségével teszi lehetővé, hogy azok, akik igénylik, estéről estére élőben hallhassák az előadásokhoz kapcsolt audionarrációt. Több mint tizenöt ilyen előadáson vagyunk túl, és elmondhatjuk, hogy rendszeresen ellátogatnak hozzánk a vak és gyengén látó vendégeink. Hamarosan elindul a jelnyelvi tolmácsolás is a színházunkban.
Még ebben az évben konferenciát rendezünk ebben a témában, ahol az előadó-művészet terén szerzett tapasztalatokat oszthatjuk meg egymással. Óriási visszaigazolás számomra, hogy a Vakok Állami Intézetének szakmai csoportjától kaptunk egy hangos térképet, amelyet nekünk fejlesztettek ki, hogy ezzel is a kihívással élő nézőink kultúrához jutását segíthessük. Azt gondolom, számunkra csak ebben a szemléletben érdemes színházat csinálni – hangsúlyozta az intézményvezető.