Manapság gyakran látni gyerekekről készült képeket: nemcsak a reklámokban vagy a tehetségkutató műsorokban, hanem a közösségi oldalaknak köszönhetően is naponta megcsodálhatjuk, hogy kinek a gyereke mekkorát nőtt, hogy de ügyes, de szép, de huncut rosszcsont az istenadta – aszerint, hogy a szülei épp mit óhajtanak közhírré tenni a gyanútlan lurkóról.
Egy kattintás, és kész a kép – pár gombnyomás, és már olvadoznak is a képernyő előtt ülő nagyszülők; sárgulnak az irigységtől mindazok, akiknek a gyereke csak amolyan hétköznapi kölök, nincsenek aranyérmei, oklevelei, lakberendező blogok praktikus utasításai szerint berendezett külön birodalma; és unottan görgetnek tovább mindazok, akiknek van fontosabb vagy izgalmasabb dolguk annál, mint bárki cukiságán elmélázni.
Akik azt gondolják, hogy ez valami új keletű hóbort, látogassanak el a Budapesti Történeti Múzeum Gyerek/kor/kép című kiállítására, amely a gyermek témáját járja körül a magyar képzőművészetben, és megbizonyosodhatnak az ellenkezőjéről. Ha a festészetre és a gyerekábrázolásra gondolunk, először talán csak ragyogó arcú puttók vagy madonnák öléből kitekintő kisdedek jutnak eszünkbe, pedig igen változatos és kedvelt téma a gyerekkor.
Aki megengedhette magának, bizony több száz évvel ezelőtt is gondoskodott arról, hogy megörökítsék, mily elbűvölő gyerek volt a család szeme fénye, és piktort hívatott.
Az pedig többszöri ülésben lefestette kis modelljét olyannak, amilyennek a szülők látni akarták – például valamely büszkeségre okot adó pálya várományosaként. Gondoljanak csak az orvosnak öltöztetett két-három éves dr. Jencikékre, vagy nyakkendőben, aktatáskával pózoló ötéves sztármenedzserekre – e félig vicces képek egyenesági rokona Esterházy Antal gyermekkori arcképe (1678-ból !), amely az antonita szerzetesrend csuhájában ábrázolja a kétéves kisfiút, akiről tudjuk, hogy felnőtt korában mégsem pap lett, hanem a katonai pályát választotta, kuruc tábornagyként Rákóczi fejedelemmel tartott Rodostóba is, ahol a pestisjárvány áldozata lett.
A tárlat a magyar képzőművészet négy évszázadából emel ki műveket
Több festő (például Bernáth Aurél és Csók István) gyönyörű képeket készített a saját gyerekeiről is, olyanokat, amelyek sokkal inkább tükrözik a szülői rajongást, mintsem a modellt állás, ülés gyötrelmesen unalmas és fárasztó procedúráját.
A február 19-ig látogatható kiállítás mintegy kétszáz művet tár a közönség elé – mind a felnőtt szempontjából beszél a gyerekről. A festmények, grafikák, szobrok, fotók és videomunkák a XVII. századtól napjainkig készült műveken keresztül mutatják be a témát. Minden terem egy-egy témakört jár körül egymás mellé helyezve, ütköztetve, társítva különböző korok képalkotását az anyaságról, a családról, a nemi szerepekről, a játékról, az iskoláról, a szegénységről, a háborúról és a felnőttek nosztalgikus visszatekintéséről.
A példás arányérzékkel megalkotott tárlat létrehozói időről időre izgalmas programokat rendelnek a valóban családbarát kiállítás mellé – legközelebb január 25-én 17 órától a Budapesti Történeti Múzeum Szabadegyetem sorozatának részeként Szabó T. Anna költő, Boldizsár Ildikó mesekutató, M. Tóth Géza, a Kedd Animációs Stúdió vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora és Révész Emese, a tárlat egyik kurátora beszélget arról, hogy miként jeleníti meg a kortárs művészet a gyermek témáját.
