Ellenben a díszlet- és jelmeztervező Kós Károlyt jóval kevesebben ismerik, köztük van Szebeni Zsuzsa erdélyi születésű színháztörténész, aki hihetetlen energiával tárja föl közelmúltunk Kárpát-medencéjének kulturális kohézióit. Nemrég díjat is kapott az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettől a Bánffy Miklós-életművet bemutató kiállítássorozatáért (Bánffy Miklós munkássága sincs a köztudatban, pedig egy Széchenyi-kaliberű államférfiről van szó, aki művészemberként is a nagyok közé tartozott).
Ennek a hiánypótló, föltáró munkának egyenes folytatása az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalában most megnyílt „Alma és fája” színházi metszéspontok című OSZMI-vándorkiállítás, mely Kós Károly színházi világát, illetve egyetlen leánygyermekének, Koós Zsófiának (aki már kislány korában is igyekezett magasabb ágra mászni a fán, mint fiútestvérei) színházi pályafutását mutatja be. A két életpálya a Budai Nagy Antal kolozsvári bemutatójában fonódott össze, melynek Kós Károly egy személyben szerzője és színpadi látványának megálmodója, Koós Zsófia pedig szereplője volt.
Nem véletlenül említettük itt Bánffyt – aki azért annyira mégis a köztudatban van, hogy mondjuk egy református lelkész a gyülekezetet a templomból egyenest a róla rendezett kiállításra vezesse zuhogó esőben. Nagy barátság kötötte Kóshoz, tulajdonképpen ő „rángatta bele” az építészt a színház világába 1937-ben, mikor a Vígszínház egy erdélyi trilógiát akart műsorra tűzni. Ennek volt első része a Kós saját regényéből adaptálta Budai Nagy Antal históriája – a szerző vallomásában a drámai építkezést nem különböztette meg a dologi matériákból való építkezéstől – a második része egy Tamási Áron-darab, és a harmadik egy Bánffy, amit jó grófunk soha nem készített el.
Bánffy és Kós levelezéséből kiderül, hogy a Budai Nagy Antalt eredetileg együtt csinálták volna, de grófunk (ő is grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező volt) fokozatosan rábeszélte Kóst, hogy ezt is, azt is csinálja bátran egyedül, a jelmezek esetében például a paraszti miliő jobb ismerete volt az érv. Kós miliő-kérdésben csakugyan nem tréfált, mikor meglátta a felkelő parasztok habfehér ingeit, legyártatta még egyszer az egész garnitúrát tépetten-gyűrötten, vagyis hitelesen.
A kiállítás egyik legizgalmasabb darabja az a print, ami épp e jelmezrajzokat ábrázolja, amik eredetileg egy A/4-es papíron(!) pihentek a polihisztor unokája, Kós Katalin előszobájában, a telefon mellett – ez is bizonyság arra, hogy a színháztörténész-kurátor élete nem ám csak levéltári molyolgatásból áll.
Koós Zsófiának persze nem ez volt ez az előadás volt első budapesti debütálása, a Kolozsvári Állami Magyar Színház állandó művésznőjét (beszédtechnikát is tanított) már korán új magyar filmcsillagként harangozta be a sajtó a Bűnös vagyok című film egyik főszerepében. Debütálásában fiatal úrilányt alakított és a démoni csábítót játszó Mezey Máriával kellett többek között hajtépős verekedést produkálnia.
Klasszikusan sokoldalú színésznő volt, ahhoz a generációhoz tartozott, aki színpadi ruháit maga kreálta, és akinek „civil” öltözködéséről, megjelenéséről, viselkedéséről polgárasszonyok vették a példát. „A telhetetlen színésznő mindent el akar játszani, a szerény csak sokat” – mondta egyszer. Ez megadatott neki, úgy naiva, mint drámai, és komikai szerepkörökben.
Szebeni Zsuzsa a kiállítás kurátoraként a megnyitón elmondta: fontosnak tartja, hogy ennek a nagy múltú és szerteágazó tevékenységű művészfamíliának minden egyes tagja megkapja végre a neki járó figyelmet.
A kiállítás megtekinthető: 2016. február 17-től április 10-ig az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalában. (1055 Budapest, Szalay utca 10-14.)