Áder János köztársasági elnök határozata szerint Fekete György több évtizeden átívelő, rendkívül gazdag alkotói életműve és aktív kulturális közéleti tevékenysége, valamint a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökeként a hazai kulturális élet gazdagítását elkötelezetten szolgáló munkája elismeréseként kapta meg a Magyar Érdemrend nagykeresztjét.
Az egyik legrangosabb állami elismerés apropóján összegezhetjük a kitüntetett tevékenységét. Ezt azért is szükségesnek látjuk, mert az elmúlt hat évben – amióta a Magyar Művészeti Akadémia a Magyar Tudományos Akadémiáéval egyenrangú státust kapott, és ezt az alaptörvényben is rögzítették – Fekete György a legnemtelenebb karaktergyilkoló támadások célpontja volt, akit megpróbáltak lenullázni és dilettáns trotliként beállítani. A szellemi lincselés résztvevői közül többen többször is részesültek a Fekete György alapította Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásában.
Íme Fekete György főbűnei: alkotóként művei a világ 51 országában hoztak elismerést a magyar művészetnek. 1961 óta 117 magyar pavilont épített fel külföldön, és ennél is több kiállítást szervezett. Hatvankilenc, környezetkultúrával kapcsolatos film forgatókönyvét írta meg, illetve volt a televíziós műsorok házigazdája. Megalapította a Nemzeti Kulturális Alapot. Ezt az intézményt minden kormány tiszteletben tartotta, és gondoskodott méltó finanszírozásáról. Az NKA fennállásának 23 éve alatt sci-fibe illő mennyiségű kulturális projektet finanszírozott, és teszi ezt továbbra is rendületlenül.
A Magyar Művészeti Akadémia kapcsán őt idézzük: „Egyetlen szobából indultunk, az óbudai Kecske utcából. Hét-nyolc hónapig jártunk minisztériumról minisztériumra azért, hogy a ránk vonatkozó törvény megszülethessen. Majd belekerültünk az alaptörvénybe, ami meghatározta a kompetenciánkat.” Az MMA-nak köszönhetően 300-zal több művész kap életjáradékot, mint addig. A nemzet legnagyobb művészei – szám szerint hetvenen – kiemelt életjáradékot kapnak, a Nemzet Művésze Díjat.

Az MMA leköszönő elnökét Orbán Viktor a Magyar Érdemrend nagykeresztjével tüntette ki
Különböző tagi státusban immár közel 700 művész és művészetelméleti szakember alkotja az MMA közösségét, mindannyiuk számára szakmai kiteljesedési lehetőséget biztosít az akadémia. Az MMA költségvetési főösszege 2012-ben 1,5 milliárd forint volt, míg 2018-ban 6,8 milliárd forint áll a köztestület rendelkezésére. Ez nemcsak a magyar gazdaság fejlődésének köszönhető, hanem annak is, hogy a Fekete György vezette akadémia újabb meg újabb nagyszerű projekteket dolgozott ki, és bebizonyította a kormányzatnak azok szükségszerűségét.
Fekete György mandátuma utolsó napjáig dolgozott, és egy ösztöndíjprogramot is örökül hagyott. Ennek köszönhetően száz művész – ebből 75 fő 40 év alatti, 25 fő 40 év feletti – részesül havi alkotói ösztöndíjban. Az ösztöndíj hatékony és nyugodt alkotói időszak biztosítása érdekében egyedülálló módon legfeljebb három évig lesz adható, azaz három éven belül összesen háromszázan részesülhetnek alkotói ösztöndíjban.
Befejezésül még egy örökség: folyamatban van a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló 2011. évi CIX. törvény módosítása, amely bevezeti az úgynevezett művészjáradék jogintézményét. A művészjáradék élethosszig tartó juttatás lesz. A tervezet szerint hozzájárul a művészek megbecsüléséhez, kifejezi az alkotómunkájuk iránti tiszteletet, ugyanakkor a hivatásként végzett művészi értékteremtést, az egész életpálya elismerését is tükrözi.
Az olvasói mérlegeléshez igyekeztünk konkrétumokat fölsorolni. Tudni kell, hogy Magyarországon az ilyen tettekért a liberális oldal kiközösítő hadjáratára kell számítani. Szerencsére – jobb korszakokban – a legmagasabb szintű állami elismerésre is.
Laudációjában a miniszterelnök megjegyezte, hogy Fekete György valójában nem is egy, de már legalább két életműnyi munkát végzett el. „1994-ben, azaz huszonhárom évvel ezelőtt egy teljes művészi és kultúrpolitikai életpályával a háta mögött úgy döntött, hogy nyugdíjba vonul. Békés nyugdíjasévei alatt előbb országgyűlési képviselő lett, majd a KDNP alelnöke, az elmúlt hat évben pedig felépítette Magyarország legjelentősebb kulturális intézményét, a Magyar Művészeti Akadémiát. Most ismét nyugdíjba vonul, de mi már nem hiszünk neki, hanem kíváncsian várjuk, hogy mit fog majd ezután előhúzni a tarsolyából.”