Pedagógia alatt rendre mást értettek különböző korokban és akár azonos időkben: eltérően vélekedtek róla a kultúra fővárosában, Athénban, és merőben másképp a harcias Spártában. Míg a régi időkben sanyarú sors jutott a gyerekeknek, tejben-vajban fürdés helyett vasfegyelemben és intések sorozatában részesültek, a huszadik században megkezdődött a türelemre alapozott megértő nevelési és pedagógiai módszerek kidolgozása, elég, ha csak a népszerű Waldorf-, Montessori- vagy Rogers-iskolákra gondol a poroszos oktatástól irtózó olvasó.
Hanem az intézményes keretek közt zajló neveléspontok előtt a gyerekre egy másik, mindennél elsődlegesebb iskola állomása vár, méghozzá otthon, szülői légkörben szippantja be az élethez fontos és elengedhetetlen tudást, hovatovább a fejlődése szolgálatába állított anyai-apai intelmeket.
Számos könyv és segédanyag segíthet a megfelelő módszerek kiválasztásához a zöldfülű szülőknek. A mostanában megjelent, Drámamentes fegyelmezés című, Daniel Siegel és Tina Payne Bryson szerzőpáros jegyezte kiadvány a fegyelmezésről kialakult elképzeléseinket, ideáinkat rombolja le ellenvetést nem tűrően, és épít fel egy barátságosabb, a gyakorlatban jól alkalmazható, modern nevelési módszert. A két, mindenre elszánt szerző abból indul ki, hogy a gyerek egy: nem hülye; kettő: nem egy minden előzmények nélkül való cselekvés kiemelt szereplője, aki kedvére tör-zúz, anélkül, hogy oka lenne rá, hogy rá lenne kényszerülve erre a szokatlan megnyilvánulási formára. Mint egy régészeti ásatás, a feltárásra, a megértésre, a viszonyrendszerek világossá válására helyeződik a hangsúly, és ebből a szerzőpáros nem enged; a szülőnek a gyerek agressziójára, dühkitörésére adott agresszív, dühkitörésre emlékeztető válaszreakcióját elveti, nem éppen szerencsésnek ítéli meg, a fegyelmezés helyében a józan, szeretetközpontú, kreatív figyelem megléte a fontos.
Telis-tele van a könyv példákkal, átlátható ábrákkal, egy-egy jelenet talán ismerős lehet, bár megjegyzem, megesett, hogy nem tudtam hova tenni az ábrázolt szituációt, sem az emlékezetemben, sem a valóságban, de ettől még jó szolgálatot tehet nekünk, támpontot adhat egy-egy vérre menő konfliktushelyzetben.
Ne kerteljünk, kicsit amerikai stílusban megírt könyv a Drámamentes fegyelmezés. Ezalatt azt értem, hogy nincs holmi szakmai hűvösség vagy rideg távolságtartás, továbbá a könyv első felütésre a barátjává avat minket, megengedően a bizalmunkba férkőzik, jószerivel csevegő, közvetlen stílusban tálalt problémás helyzetekkel ismertet meg úgy, hogy közben szórakoztat is.
„A gyermekünk vágya abszurdnak tűnhet számunkra, de ne feledkezzünk meg arról, hogy számára nagyon is valós, és nem szeretnénk semmibe venni olyasvalamit, ami neki fontos” – olvashatjuk a szentenciózus állítást a könyvben.
A tökéleteshez közeli nevelés esszenciája figyelem, érdeklődés, odaadás és szeretet kérdése – pofonegyszerű, a Makarenkótól ránk hagyományozódott pofon mellőzésével, természetesen.
