– A két Faust-rész fordítása közt eltelt jó néhány év az ön életpályáján, de a két mű is több tekintetben különbözik egymástól. Milyen értelemben jelentett új kihívást a második rész fordítása?
– A Faust második részének szerzői koncepciója egységesebb, mint az évtizedeken át készült első részé. Maga a színpadi eseménysor viszont jóval szerteágazóbb, zegzugosabb, és több rejtély van benne. A legnagyobb kihívást mégis Goethe fergeteges humora, lényeglátó gonoszsága, helyenkénti cinizmusa jelentette. Merészelje a fordító mindezt észrevenni? Válaszom: csak így érdemes.
– És ahogy a szöveg stílusa, nyelvezete, úgy a karakterek is formálódnak a műfordító tolla alatt. Milyen az ön Faustja – az eddigi átültetésekhez képest?
– Megnevezném a fontosabb elődöket: Sárközy György, Franyó Zoltán és Jékely Zoltán fordította előttem az első részt, Csorba Győző és Kálnoky László a másodikat. A legnagyobb tisztelettel gondolok rájuk, kiváló munkát végeztek, ki-ki a maga módján. Az új fordítás két tekintetben különbözik a korábbiaktól. Egy: szerettem volna jól mondható színpadi szöveget létrehozni. Vagyis nem költészetnek, hanem drámának tekintettem a Faustot. Kettő: megpróbáltam érzékeltetni a mű elképesztő nyelvi-stiláris (és verselésbeli) sokféleségét. Vannak benne nagyon magas regiszterek (például az angyali kórus a végén), de vannak mélyek is. Hogyan beszélnek a részeg diákok? Vagy a fosztogató zsoldosok? Az ilyen különbségeket érzékeltetni kell. Legalább huszonöt különböző versmérték szólal meg a műben, és ezeknek mind-mind dramaturgiai funkciójuk van.
– A nemrég megjelent, teljes új Faust bőségesen jegyzetelt – ennek ellenére rekordidő alatt készült el a végső szöveg. Milyen szempontokat vett figyelembe, hogyan döntötte el, hogy mit kell „megmagyarázni” a mai kor emberének?
– Feleségem magyartanár, gyerekeim értelmes fiatal felnőttek, akik nem irodalommal foglalkoznak. Rajtuk teszteltem le, hogy egy-egy szöveghely érthető-e vagy magyarázatra szorul. De így sem volt mindig könnyű. Csak egy példa: a műben szó esik az Ezeregyéjszakáról. Itt nem azt kell megmagyarázni, hogy ez egy középkori arab mesegyűjtemény, ezt mindenki tudja. Hanem azt, hogy éppen a második rész írásakor, 1827-ben jelent meg németül, és a fordító Hammer-Purgstall volt, akivel Goethe sűrűn levelezett.
– Mivel a színházi előadásba esély sem volt teljes egészében beletömöríteni a műve(ke)t, nyilván nagy felelősség hárult a rendezőre és a dramaturgra. De ön is részt vett a munkafolyamatban, számos „fordítói levelet” írt például a rendezőnek. Hogy érzi, strukturálisan, eszmeiségében sikerült visszaadni azt a Faustot, ami az értelmezésében megképződött?
– Hát igen, itt vannak gyakorlati szempontok is. Egy mai magyar színházi előadás nem lehet hosszabb három óránál. Emiatt az első résznek nagyjából a felét, a második résznek legalább a kétharmadát ki kellett húzni. Másrészt színháztörténeti jelentőségű tény, hogy a Katona József Színház vállalta a nagy mű két külön előadásban való színrevitelét. Ehhez bátorság kellett. És egy erős rendezői koncepció, amely Schilling Árpádnak megvolt. Enélkül nem érdemes hozzányúlni a Fausthoz, de más színműhöz sem. A rendezői koncepció viszont akkor működik – világirodalmi alkotások esetében –, ha erős műfordítói koncepció áll mögötte. Én igyekeztem Schillinget a felkészülési folyamatban támogatni, ugyanakkor csodáltam nyitottságát és lelkiismeretességét. Óriási élmény volt látni, hogy egy-egy jelenet közös elemzése közben hogyan jönnek létre és kapcsolódnak össze a fejében a színházi ötletek. Szándéka nem az volt, hogy Goethe hatalmas árnya előtt tisztelegjen, hanem hogy megszólítsa a mai magyar közönséget ezzel a nyugtalanító remekművel. Némely döntései a mű logikájából következnek, például az, hogy a második részben a Császár alakját beolvasztja Faustéba. Más nagy horderejű döntései nem, de azokat is elfogadtam. Ilyen volt az, hogy Istent az első rész elejéről, Faust mennybemenetelét a második rész végéről kihúzta, mondván, nem tud mit kezdeni a metafizikával. Erre én azt mondom: rendben van, Goethe színpadi ördöge metafizika nélkül is működőképes, és Kulka János remekül alakítja. Hozzáteszem: minden színész nagyon jó mindkét előadásban.
– Mi készül az írói műhelyében – milyen műre számíthatnak olvasói a (közel)jövőben?
– Most éppen egy regényen dolgozom. Már túl vagyok a felén. Jövő ilyenkor többet fogunk tudni róla – az olvasó is, én is.