A magyar népballada és a Biblia címmel az elmúlt év végén jelent meg Faragó Laura, Magyar Érdemrend tisztkeresztje-díjas énekművész kötete. A könyv és CD-melléklete értékességét már önmagában az ismert és kevéssé ismert balladák szövegének és a hozzájuk tartozó dallamkincsnek a rögzítése is szavatolná, ez a különleges kiadvány azonban több puszta dokumentációnál és hagyományőrzésnél.
Faragó Laura az elhangzott műveket olyan egyedi módon elemzi, hogy az nem csupán a sokszor archaikus szövegek mélyebb, alaposabb megértését szolgálja, hanem a bibliai párhuzamok által szinte lelkigyakorlatként segítheti az emberi lélekről való elmélkedést vagy akár a Biblia újraolvasását. Faragó Laura könyvében azt is bemutatja, hogyan mélyül el, készül fel az énekes a fellepései előtt: „munkám által bepillanthat bárki abba a pódium mögötti zsinórpadlásba, amely a színpadról ugyan láthatatlan, de a felkészült előadónál mégis ott van, létezik!” – írja bevezetőjében. Az énekesnő szerint a népballada olyan, akár az ujjlenyomat, annyiféle variációban létezik; a könyvben saját verzióit olvashatjuk.
Amint azt a szerző a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének könyvtárában tartott élő könyvbemutatón is elmondta, véleménye szerint ezek az írások azért is olyan fontosak, mert a balladák nincsenek időhöz kötve, akárcsak a bibliai példázatok, ezek a történetek kilépnek az időből az által, hogy az emberről szólnak, őszinték és tükröt tartanak az ember titkai elé. A balladák a parasztság gondolkodásmódját örökítik meg a szabad párválasztástól, a szegény-gazdag ellentéten át a nagycsaládosok életéig egyaránt. Annak dacára, hogy e népköltészeti alkotások az írásbeliség elterjedése előtt születtek, mondanivalójuk mégis aktuális, Vargyas Lajos kutatásaiban például rámutatott, hogy kevés olyan irodalmi műfaj van, amely olyan mértékben felkeltené a ma emberének érdeklődését, mint a népballada.
A balladákban megőrzött történetek pedig – melyek változatai gyakran más népek irodalmában is fellelhetők – sokszor mutatnak hasonlóságot egy-egy bibliai motívum szimbolikájával. Olyan érdekes és mély összefüggéseket is megtudhatunk, mint például, hogy hogyan függ össze az elcsalt menyecske története és Máté evangéliuma, de például a Júlia szép leány balladája is sok tekintetben rokonságot mutat A szarvassá változott fiú motívumaival; Kőmíves Kelemenné legendájának emberáldozatról való gondolkodásmódja pedig az ószövetségbeli Ábrahám történetét idézi.
A könyv segítséget nyújthat az ősi magyar hagyományok, a néphit alaposabb megismerésében is. Számos különlegességet megtudhatunk a magyarság népi hiedelemvilágáról, a bagoly szerepe például az egyes régiókban eltérést mutat, ugyanis van, ahol nemcsak halálhozó madárként ismert, hanem az újszülött lelkét is ő hozta. Különleges népszokások eredetére is fény derül, a vérszerződés szokásának római kori előképeit is megismerhetjük, megtudhatjuk például, hogy egyes helyeken szokás volt a menyegzőt is véráldomással megpecsételni.
Vargyas Lajos szerint a magyar népköltészetben akkora balladateremtő erő van, hogy bármiből tud balladát fabrikálni. „Költőinken keresztül nyílik meg az ég! Különösen ma, a huszonegyedik században, amikor a városokból már nem látszanak a csillagok. Felhő borítja az eget, elektronikus burokba vagyunk bezárva, s játékainkat rázogatjuk, ha szeretnénk látni, hogyan hull a hó!” – írja Faragó Laura. A balladákban viszont megtalálhatjuk a költészet genezisét, Goethe egyenesen őstojásnak nevezte a műfajt, amelyben lírai, epikai és drámai alkotóelemek egyaránt keverednek. Csoóri Sándor pedig drámai látomásoknak nevezi e néprajzi, vallási és költészeti szempontból is kincsekben gazdag verses kisepikát.
A balladák ritmusa zenei szempontból is kiemelkedő, hiszen kezdetben táncoltak énekelt változatukra. „S talán ezért szeretném egyre több embernek tovább adni a népballadák szeretetét! Hiszen kultúrát nem lehet örökölni! – ahogyan Kodály-mester írta. Zenei anyanyelvünket is újra és újra meg kell tanulni. Minden újszülöttnek! És meg kell tanítanunk minden generációnak.” – írja könyve ihletett előszavában Faragó Laura.