A török hódoltság idején a mai Budai Vigadó helyén egy áru-, később egy fegyverraktár állt. A XIX. század végére a budai polgárság körében is megfogalmazódott az igény, hogy Budán is építsenek egy, a pesti Vigadóhoz hasonló palotát, ahol mulatságokat tarthatnak. Kallina Mór és veje, Árkay Aladár nyerte el az 1896-ban a főváros közgyűlése által kiírt nyilvános pályázatot – az építészeknek az jelenthetett kihívást, hogy összehangolják a sokféle igényt, és olyan épületet tervezzenek, amely egyaránt alkalmas színházi, könyvtári célokra, kényelmes és kellemes helyszíne lehet a báli mulatságoknak, valamint társalgók, játéktermek, étterem és kávézó is kialakítható benne.
1898 és 1900 között, eklektikus stílusban épült meg a kétemeletes, belső udvaros, timpanonos, kupolaszerűen manzárdos tetőfelépítménnyel magasított vigadó, amely az olasz reneszánsz palotaépítészet ismert megoldásait alkalmazta, de homlokzatát attikai jón mintára készült oszlopfők, olasz reneszánsz hagyományt tükröző oszloptörzsek és mitológiai szoborcsoport díszítette. Belső tereit szecessziós pompa lakta be: a tágas előcsarnokot karszti márványoszlopok tették impozánssá, széles márványlépcső vezetett az emeletre, a falakon hatalmas tükröket helyeztek el, a mennyezetet stukkódíszek borították.
Az épület a II. világháborúban hatalmas károkat szenvedett, amelyek helyreállításakor nem törekedtek az eredeti állapot újrateremtésére. A belső tereket 1974-ben a kor ízlésének megfelelően és új funkcióikhoz igazítva átalakították. A méltatlanul elhanyagolt épület külső homlokzatát 2007-ben az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával felújította a házban működő két intézmény: a Magyar Művelődési Intézet (ma Nemzeti Művelődési Intézet) és a Hagyományok Háza. 2011-ben nyilvánították műemlékké a Budai Vigadót, ahonnan 2016 őszén költözött ki ideiglenesen a 2001-ben létrehozott Hagyományok Háza és az 1951 óta itt működő Magyar Állami Népi Együttes, hogy átadják a teret a rekonstrukciót végző szakembereknek.
Több mint 1800 tonna sittet hordtak ki az épületből az utólagos szintbeépítések elbontása után – idézte fel Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója az immár felújított épület tegnapi sajtóbejárásán, ahol Nagy Csaba Ybl-díjas építésszel, a rekonstrukció vezetőjével együtt mutatta be a kétéves munka impozáns végeredményét.
Sokrétű, sok szempontú munkát végeztek. Az intézmény működésének különféle szegmenseit figyelembe véve alakították ki az egyes szinteket: elkülönültek a közösségi terek, az adminisztrációs tevékenységek helyszíne, a dokumentációs részleg, a próbatermek, a raktárhelyiségek és az öltözők. Nemcsak korszerűsítettek, hanem észszerűsítettek is, így sikerült térben is összehangolni azt a sokrétű tevékenységet, amelyet az intézmény vállalt.
Az épület gépészetileg is megújult, visszabontották a szocreál beépítéseket, a befalazott ablakokat és árkádokat kiszabadították. Az alapmegerősítést, alapsüllyesztést, vízszigetelést és födémcserét követően a pinceszint is hasznosítható lett, visszaállították a földszinti termek nyolcméteres belmagasságát, stukkódíszeit, és visszafestették a darumadaras frízt. Helyreállították az előcsarnokot és a felülvilágítóval ellátott díszlépcsőházat, négyszeresére növelték a könyvtár területét.
Az előadásoknak és báloknak helyszínt adó dísztermet az eredeti tervek szerint állították vissza, újragyártották a szecessziós csillárokat, a színpadot korszerűsítették és mobil nézőteret építettek be, hogy a terem színházi produkciók, bálok és táncházak számára is ideális legyen. A Magyar Állami Népi Együttesnek végre saját próbaterme és öltözője lett az épület legfelső szintjén. Lefedték és közösségi térré alakították a belső udvart, akusztikai burkolatot használtak, így kisebb koncertek, táncházak megrendezésére is alkalmassá vált az átrium. Ide ültették az élő kárpát-medencei népművészetet jelképező Hagyományok fáját is, egy batul almafacsemetét a Kárpát-medence minden tájáról hozott földbe.