Általában minden művész elindul egyszer a csodaszarvas nyomába. Van, aki tévútra lép, de van, aki eredetien és elemi erővel tud még újat mondani a magyarságról, példa erre az Ördögszekér nevű textilszobor, amely a gyökértelenség tüskés jelképe, mert ha eltépik a gyökeredet, a szél elfúj a helyedről, nem tudsz megkapaszkodni, megmaradni, úgy jársz, mint az ördögszekér: kiszáradtan, magatehetetlenül sodródsz mindenfelé, és mindent megsebzel magad körül.
„Korszerűek lehetünk akkor is, ha hagyományokat követünk” – mondta egyszer Kubinyi Anna, és nemcsak hitvallásává nemesítette ezt a gondolatot, hanem így is alkotott. Nézzük meg az Erdély sorozatból kiállított gobelineket, látszik, hogy megérezte Erdélyt, hogy észrevette a faművészet kis rezdüléseit, recsegéseit és ezeket szövetté változtatva egyetemes értékű mondanivalóvá tudta emelni, mint a Hajnali égbolt című remekművén.
Az Iparművészeti Főiskola elvégzése után kitört a hagyományos síkgobelin simaságából, és tulajdonképpen ez a térbe törés, térbe hajlás újította meg és tette az egyik legizgalmasabb műfajjá a gobelin művészetét. A jutából, kenderből és spárgából – a durva anyagból – szőtt textiljei úgy nyúlnak ki, mint valami csápok vagy 3D animációk, esetleg mikroszkopikus izmok és szövetek.
Hosszabb franciaországi kitérő után hazatért és a nemzeti sorskérdések, a nemzeti önazonosság örökké időszerű témáival foglalkozott. Ő is a csodaszarvas nyomába eredt, így jutott el Erdélybe, így készítette el a Kőrösi Csoma Sándor-oltárt, amelynek színárnyalat-áttűnéseibe az alázat, a türelem és a megérkezés keleti legendáját szőtte bele. A művet az újdelhi Magyar Kulturális Intézetben is kiállították.
Utolsó alkotását is megnézhetjük, a Csíksomlyói imatextilt. Nem tudok róla, hogy készült volna ehhez hasonló mű, rögtön a koronázási palást hexameterei jutottak eszembe, egy olyan műalkotásé, amelybe eleven imákat szőttek, és így vált az alkotás közben megszentelt tárggyá – ha a mű valóban Isten és köztünk jön létre, akkor ez erre a legjobb példa. Egy 2014-es pünkösdi zarándoklat ihlette az imatextilt, amihez elkészítette a kendert, megmosta, kifehérítette, majd lefestette, és egy villával fogott neki.
Vallomása az alkotás folyamatáról az egyik legmegrendítőbb, amit valaha olvastam: ,,Éppen kezdtem megbánni, hogy miért találtam ki ezt az áttűnést, hogy a dombok lendületes plasztikáin kis aranypontocskákkal jelzem a kegyszobor sziluettjét, mivel teljesen leállítja a lendületet […], de aztán azonnal jött a gondolat: legyen minden egyes aranypont egy-egy ima a csíksomlyói Szűzanyához. Minden alkalommal, mikor fogom az »imafonalat«, elmondok egy üdvözlégyet, sőt be is jelölöm oldalt a kartonra, hogy végül tudjam, hány imádságot foglal be a textil. Ettől fogva nincs szenvedés, mérgelődés a nehézségek miatt, csak ima van, főhajtás van, és a sok technikai újdonság pezsdítő lendületével halad a munka. […] Már mindegy, mennyire látható mások számára, vagy mennyire tetszetős a kép, az összetétel, csak halad, készül, gyűlnek az imák, és mikor befejeztem, elégedett voltam. Megszámoltam a rovátkákat is, és 1212 ima van beleszőve.”
Az életmű a valódi művészet tanúságtétele, az élet szövedéke pedig mindig felfeslik valahol.
A tárlat augusztus 21-ig ingyen megtekinthető a kecskeméti Hirös Agora Művelődési Házban, naponta 10–18 óráig.