Milyen a jó portré? Amely a láthatót, vagyis a fizimiska valóságát közli? Netán az, amely érzékeltetni engedi a bensőt, vagyis az arc mögöttit, a személy megvívott harcait? Amely nem ábrázol, hanem sejtetni engedi a szemmel láthatón túli gazdagságot? A szenvedést, a boldogságot, a küzdelmet, amely éppúgy megacélozza a testet és a lelket, mint valaminő nem várt örömfutam?
Czimbal Gyula fotóművész mindezekre megpróbál választ adni. Megpróbálja a lehetetlent, hiszen a lencséje elé hívott írók, költők, színészek legtöbbje hatalmas életművel rendelkezik, ember legyen a talpán, aki közelebb tud férkőzni hozzájuk. Tizenegy író – közöttük páran (Lukács Sándor, Bertalan Tivadar) több műfajban is otthonosak – és egy zseniális színész (Szabó Gyula) áll a fotómasina előtt. Felhőtlenül, mosolyogva, magába révedve, fölszabadultan vagy egy kissé megrettenve. A kimerevített pillanatban kissé magukat adják. Sőt, többet magukból, csupán a fénnyel megfogalmazhatót. Az arc szépségén túli szépségét.
Ki ne látná a kitűnő prózaíró s egyúttal a színpad szerelmese, Szakonyi Károly arcán – aki orosz klasszikusokat is színpadra álmodott – a dosztojevszkiji irgalom, a szegényekért viselt töviskoszorú nyomait? S a színművésznek és költőnek is kiváló Lukács Sándor derűje mögött észlelni-e azt a személyiséget fölszabadító harcot – emlékek az emlékek hátán –, amelyet a zseniális Harag György indított el a sok évtizeddel ezelőtti gyulai Caligula helytartója (Székely János) rendezésekor?
Ha Szabó T. Anna – végre egy fiatal! – komoly tekintetét látom, fölidéződik bennem a kolozsvári útjaimon nagyapjával, Szabó T. Attilával, a nyelvészet és néprajz apostolával történt megannyi találkozás. Ács Margit, hajdani szerkesztőségi kollégám szenvedésekkel teli arca átlát a „mai kocsma” zűrzavarán, és Baranyi Ferenc szigorúságában sincs benne a kedvenc tanító szórakozás, a fölszabadító olasz opera kedélyvilága.
Czimbal Gyulának elég egy arc, egy ülő vagy álló póz, egy jellemző helyszín, hogy objektívjével a személyiség legféltettebb titkába hatoljon. A közelmúltban eltávozott Szabó Gyula egész személyiségének tárháza nyílik meg Czimbal Gyula szerető gondoskodásával. Tizenhárom fotó – és benne szinte az egész, bölcs nyugalommá szelídült élet, az emberséges ember. Az otthon melege mindennél jobban látszik a zsánerképekként megjelenő riportfotókon. Ez a fényképsorozat a fotográfus győzedelme.
A tárlat április 29-ig látogatható a Szabó Ervin Könyvtár budafok-nagytétényi fiókjában.