Megtestesült lelkiismeretekként vonszolják valamikori önmagukat a sír széléről vagy tán azon is túlról előbukkanó diákok az emlékezetük legeldugottabb zegzugából kirajzolódó osztályterem ódon padjai között. A kép, amely a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (Madách International Theatre Meeting, MITEM) programsorozat keretében a Nemzeti Színház Bajor Gizi Szalonjában elevenedik meg, a lengyel Tadeusz Kantoré, a huszadik század egyik legnagyobb hatású színházi alkotójáé, a Cricot 2 független színház megalapítójáé.
Kantor azon kevés művészek egyike volt, akik színházi jelekké alakították át az emlékezetet, amelyeket, akár a behegedt sebet, mindannyian visszük magunkkal. Egyszerre volt festőművész, díszlettervező, rendező, és ebben a minőségében aktív résztvevője darabjainak. Inspirálója mindenekelőtt a festészet volt, a rajzok sorozata, amelyek a „véletlen” tárgyak, motívumok, irodalmi élmények, emlékképek elsődleges megfogalmazásai.
Ha most a Nemzeti Színház első emeletén megállunk, ruhatárban hagyott ruhák, kalapok díszlete fogad, Kantor Szépek és bestiák című darabjának kellékei, egyben szereplői, a rendező fantáziáját ugyanis ezek a magukra hagyott felöltők sem hagyják nyugodni: megannyi érzelmet, emlékképet társít hozzájuk.
A kedd délután megnyílt tárlat Vidnyánszky Attila szerint a fesztivál eddigi történetének leglátványosabbja. – Gyakran mondom a tanítványaimnak, hogy a világszínház nagyon sokat köszönhet a lengyel mestereknek. Számomra személy szerint a nagy generáció legfontosabb rendezője éppen Tadeusz Kantor. Azt szoktam mondani, hogy ezen generáció után átütő, új nagy gondolat nem született meg a világszínházban.
A Cricot 2 tizenhét éven át játszott előadása az alkotó védjegyévé vált Fotó: Mirkó István
Jó esetben nagy alázattal fordulunk ezekhez a mesterekhez, és használjuk fel mindazt, amit ők elértek, rossz esetben szétcibáljuk mindazt, amit tettek sunnyogva, letagadva, úgy csinálva, mintha ez nem lett volna már jóval korábban, sokkal mélyebben és alaposabban megfogalmazva – emlékezett az alkotóra megnyitóbeszédében Vidnyánszky Attila.
Kiemelte, fontos, hogy ismerjük a múltunkat, hogy tudjuk, hol jártak már ezek a mesterek, micsoda magaslatokra és mélységekbe jutottak el. – A nemtudás nagyon kényelmes, de bűnös dolog. Magam és az a kis csapat, aki ezt a fesztivált csinálja, harcot folytatunk a felejtés ellen – tette hozzá.
Harmincöt éves fennállása alatt mindössze kilenc darabot alkotott a Cricot, hiszen nem volt repertoárszínház, de minden egyes előadás egy alkotói korszakának összegzése volt. Ezekbe a periódusokba vezet be most a Nemzeti Színház tárlata: Kantor díszleteibe, festményeibe, az előadások fotóiba, egy olyan világba, amely az emlékezés megragadásával, színpad és színészek nélkül is életre kel, rabul ejt, visszahív.
Még ezen a héten kerekasztal-beszélgetésre is invitálnak a fesztivál szervezői: a pénteken tizennégy órakor kezdődő Metamorfózis című beszélgetés Kantor művészi ciklusaiba, átváltozásaiba kalauzol.
