„Boros Misi olyan hatást tud elérni a játékával, amire azt mondom, hogy hoppá, ez több, mint jó zongorálás, jó zenélés. Ez művészet, igazi művészet.” A nyolcvannégy éves Vásáry Tamás, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar zongoraművész és karmester megállapítása a Virtuózok felfedezettje, Boros Misi önálló koncertjéről kiadott CD borítójának belsejében olvasható. Egyszerű, ám sokat mondó szavak egy olyan ember szájából, aki nem osztogatja indokolatlanul a dicséreteket.
Van egy olyan szokásom, hogy szeretem meghallgatni egymás után ugyanazt a zeneszámot más-más művész előadásában. Fokozott késztetést érzek erre gyerek- vagy fiatal előadók esetében. Célom tulajdonképpen nem az összehasonlítás, inkább azt keresem, hogy mitől egyedi egyik vagy másik előadásmód.
Mert, ahogy egy verset is fel lehet olvasni, el lehet mondani, vagyis elő lehet adni, úgy igaz ez a zenére is. A kotta adott, és néhol, néha vannak instrukciók is az előadásmódra, de az, hogy ki mennyi és milyen lelket visz a játékába, az egyénfüggő. Boros Misi játékán egyaránt érződik az isten adta és áldotta tehetség és a szorgalom, a következetes, kitartó munka.
És még valami. Valami, amitől ennek a pécsi kamasznak a játéka akkor is rabul ejt, ha nem látjuk az egész lényéből sugárzó derűt, ha nincs előttünk a mosolya, amellyel mintegy azt üzeni: emberek, hatalmas öröm számomra a zenélés, és ez az öröm akkor lesz teljes, ha megosztom veletek.
Nagy rajongója vagyok a barokk zenének, így számomra külön öröm, hogy a természetes hangzású, egyszerű, de egyedülálló muzsikájú Domenico Scarlatti két C-dúr szonátája is megtalálható a lemezen.
Simogatja a lelkünket J. S. Bach e-moll prelúdium és fúgája, majd ismét dúrra vált a hangnem, Beethoven következik egy F-dúr szonátával. Nem tudom, ki válogatta össze a repertoárt, de innen üzenem: tud az illető valamit a hanghordozókról zenét hallgatók habitusáról. Nem beszélve az előadó energiáinak okos beosztásáról. A szilaj Beethovent az álmatag Chopin követi, de mire elandalodnánk az f-moll etűdtől, felhangzik egy Gesz-dúr, majd a következő számmal visszacsillapodunk a cisz-moll noktürn lágyabb világába, végül a Boléro zárja a Chopin-sorozatot, az első részt pedig Bartóktól a Román népi táncok.
Levonom a következtetést: Boros Misi mindent tud. De még mindig nem bírom megfogalmazni, mi az, ami olyan Boros Misi-s az előadásmódjában.
A második cédén teljes egészében Mozart ünnepélyesen ragyogó K 467-es C-dúr zongoraversenyét hallhatjuk a Nemzeti Filharmonikusokkal. Ennek a műnek a nyitó tétele közismerten Mozart legnagyobb szabású versenyműtétele, és amikor belép a szólista, az villan az eszembe, hogy Boros Misi olyan, mint ez a zongoraszólam: erőteljes és céltudatos. És olyan összhangban is van a nagyzenekarral, mint a szóló a zenekari anyag szimfonikus hangvételével, az egész mű gazdag harmóniavilágával.
Meghallgatom a zongoraversenyt is pontosan három különböző előadásban, egy ősrégi bakelit is előkerül – féltett kincs –, a róla felcsendülő változat eddig etalon volt számomra, és érzem, megtaláltam a választ: Boros Misi játékát, bármit is játszik, életerő, vidámság, fiatalos lendület itatja át.
Boros Misi 2003-ban született Pécsett. Szülővárosában a Városközponti Iskola és a Liszt Ferenc Zeneiskola tanulója, zongoratanára Megyimóreczné Schmidt Ildikó. Nyolcéves korától indult országos zongoraversenyeken, korosztályának versenyeit megnyerte. 2014-ben I. helyezést ért el a kicsik korosztályában, a Magyar Televízió Virtuózok című, komolyzenei vetélkedőjén. Azóta koncertkörutakon vett részt Magyarországon, számos zenekar szólistapartnereként lépett színpadra. Szóló zongoraestet adott Nagyváradon, Budapesten és Milánóban. Fellépett New Yorkban az Avery Fisher Hallban, Münchenben, Párizsban és Erdély városaiban. 2016 októberében Junior Prima Díjat vehetett át.