A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) szervezésében tartott Kari Piippo nemzetközileg elismert finn plakáttervező grafikusművész Szigligeten egyhetes plakátművészeti workshopot az érdeklődőknek, ezt követően pedig a szentendrei MANK Galéria ad otthont Vizuális gondolkodás – plakátok és rajzok című kiállításának.
Nagy izgalommal láttam a tárlat feltérképezéséhez, hisz nem csak a zseniális Mika Waltari regényei és Aki Kaurismäki filmjei miatt vagyok a finn kultúra szerelmese. Amikor tíz esztendeje volt alkalmam egy színházi munkám miatt eltölteni két hetet Helsinkiben és környékén, örök rajongója lettem a finn tájnak és a felszínen hűvös, innen nézve talán sótlannak ható, de a mélyben annál őszintébb és lángolóbb finn mentalitásnak.
Kari Piippo munkái pedig pont olyanok, amilyennek a magam tapasztalati szűrőjén át a finn néplelket gondolni vélem: kedvesek, elemi, de intelligens humorral elővezetettek, minden fölösleges sallangtól mentesek.
Nem szokásom sajtószövegeket idézni, de itt kivételesen megteszem, annyira relevánsak Molnár Gyula Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem volt tanszékvezető professzorának gondolatai: „A plakátok önmagukért beszélnek, hiszen egyszerűek, erősek, élesek, tiszták, ragyogóan elegánsak és tartalmukban humanistán provokatívak, olyanok, mint a finn designhagyomány. Tartalmuk ugyan változó, de mindegyik a gondolat és a vizualitás esszenciája.”
Ahogy a látogató belép a MANK tágas tereibe, azonnal rabul ejti a színek és formák egyszerű, azonnal ható üzenete vagy maga a primer hatás, ami épp olyan érzéki, sallangoktól mentes, mint ennek az észak hidegében élő és túlélő kis népnek minden kultúrtörténeti rezdülése. Engedtessék meg még egy idézet, ezúttal magától a művésztől: „Abban a vizuális dzsungelben, amelyben élünk, amely közepette naponta mozgunk, a legtöbb üzenetet észre sem vesszük, vagy ha néhányat mégis, mindig csak a legjobbra emlékezünk.”
Kari Piippo látásmódja erőlködés nélkül erős
Fotó: Teknős Miklós
Öröm elmerülni e szemléletben, mely pont úgy hatásos, hogy ha egy picivel is több, komolyabb, átgondoltabb volna, már erőltetettnek vagy agresszívnak éreznénk. De valami oly finom távolságtartással és elemi, de intelligens humorral tálalja a művész a legkomolyabb témákat is (Hamlet-színházplakát vagy Hirosima–Nagaszaki-emlékplakát), amiről a látogató hamar felismeri, hogy bizony az elsajátíthatatlan, a művésszel vele született fajtába tartozik. Zsigerileg van vagy nincs – de nem tanulható. Egy kiállításplakáton a finn nemzeti színek kék-fehér ízesítésű jégkrémként csorognak – érezzük, hogy az önirónia nincs messze a megértéstől vagy épp a bölcsességtől.
Sosem tartoztam az úgynevezett letisztult irányzatok rajongói közé. De más, amikor egy finn művész letisztult, és más, amikor egy magyar, francia, szuahéli vagy pápua kortársunknak nincs ötlete, de ennek ellenére elvégzi a rutinmunkát. Kari Piippo látásmódja erőlködés nélkül erős, unalom nélkül higgadt és hatásvadászat nélkül látványos.
A kompozíciók viccesek, jópofák, az meg külön jó játék (máskor fájó hiányként szólok a jelenségről), hogy nincsenek kísérőszövegek a falakon, amelyek részletezik a plakátok rendeltetését. Ki kell találni. Persze a többségéről könnyen kiderül minden, hiszen a galéria meg a teátrum minden európai nyelven hasonlóan hangzik.
De a játék így is jó, sőt: aki megmagyarázza nekem, hogyan asszociált a művész a kínai nemzetközi art- és designexpóról egy sárga végtelenbe hasító fehér sztrádára vagy fénysávra egy piros festékfolttal és öt fekete körrel, azt örök hálám fogja üldözni. Hozzáteszem: ez az a ritka és örömteli eset, amikor úgy is tetszik valami, hogy nem értem.
A kiállítás megtekinthető október 28-ig, hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között, hétvégén 10 és 17 óra között.
