A nyolcvanas évek elején, egy kora májusi napon ért a nagy jelentőségű bejelentés, miszerint érdemtelenségem teljes elismerése mellett pályamódosításra kényszerülök. A művelődési központ igazgatói teendőinek ellátását augusztustól már kijelölt utódom végezte. Felső hatóságom, tekintettel sűrűn előforduló másodállásaimra, a helyi szakmunkásképző intézetbe helyezett magyar és történelem tantárgyak okítása céljából. Ez a műintézet nem tartozott a korszak felkapott és divatos középfokú tanintézetei közé.
A tanévnyitón az osztályfőnök kollégák igyekeztek katonakoruk minden tapasztalatát bevetve, zárt alakzatban tartani a tanulóifjúságot. Az első megbeszélésen az igazgató elmondta a követelményeket: a legfontosabb, hogy rend és fegyelem legyen. Kedélyesen vigasztalgatott, hogy Móra Ferenc is tanított egykor tanoncképző intézményben, és ezekből az élményeiből írta A kalcinált szóda című elbeszélését.
A tanítási órák kegyetlen zajosak voltak. Az úgynevezett közismereti tárgyak órái harmincfős osztálykeretben zajlottak. Zajlottak a szó szoros értelmében, hiszen elegendő volt a tábla felé fordulni, a derék kőművestanuló ifjak máris a fodrászlányokat macerálták. Más alkalmakkor a hegesztők keveredtek ökölharcba a létszámra kicsi, de harcias villanyszerelő-tanoncokkal. Az igazgató, aki egyébként fizikát tanított, sorra látogatta a legzajosabb tantermeket, de mit tagadjuk, az ő óráin is hasonló jelenetek játszódtak le.
Megpróbálkoztam elégtelen osztályzatok kiosztásával, de ennek nem volt értelme, mert a bukási arányszám úgyis magas volt, miért pont a közismeret miatt ismételtek volna a legrenitensebbek évet. Próbálkoztam a tananyag elmélyült oktatásával is. A történelem nem hozta őket lázba. Többször el is mondták osztályfőnöki óráimon, miért kínozom őket ilyen régi dolgokkal, no meg nem mindegy nekünk, hogyan végződött a száz-, a harminc-, tizenöt vagy a hétéves háború, meg a Szovjetunió első ötéves terve? Álláspontjukat tanári minőségemben nem helyeselhettem, de bevallom férfiasan, némi halvány igazságot látok benne.
Az irodalom-tananyag néhány novellája és regénye bizony még a magamfajta, sokat próbált kultúrmunkásnak is rettentő szellemi emésztési zavarokat okozott. A mi iskolánk tanítványai lassan és szótagolva olvastak, és csak minimálisan voltak fogékonyak a modern líra szépségeire. Ha lyukasórám volt, az iskolával szemközti büfében ültem, a tanári szobába igazán soha nem tudtam beszokni. Egy pohár sör mellett olvasgattam.
Ąz író műveiből készült képregények is klasszikusnak számítanak
A félévi bizonyítványosztás előtt az egyik tanuló megkérdezte, miért veszem elő újra és újra ugyanazt a sárga fedelű, papírkötésű könyvet. Rövid indoklásként azt válaszoltam, mert egy roppant szórakoztató és komoly gondolatokat tartalmazó mű. Rejtő Jenő Piszkos Fred, a kapitány című alapmunkájáról volt szó. A következő irodalomórán jelentkezett, és elmondta, hogy megkereste a könyvtárban a szóban forgó kötetet, elkezdte olvasni, nagyon tetszik neki. De van egy apró probléma, csak lassan, szótagolva megy az olvasás. Nyíltan feltette a kérdést, nem foglalkozhatnánk-e ezzel a könyvvel a szöveggyűjtemény helyett. Azt gondoltam, miért is ne, és elkezdtem hangosan felolvasni az osztálynak. A szokott huszonöt decibeles alapzaj lassan elült, még a kőművestanulók is felhagytak a fodrászlányok rendszeres, kézrátétellel történő térképezésével. A zajló iskolai élet csöndes szigetévé vált a tanterem. Az igazgató vagy féltucatszor bejött, ugyanis azt hitte azért van csönd, mert elzavartam valahová a nebulókat.
A következő hetekben folyt a felolvasás. A Piszkos Fred után Az elveszett cirkáló és a többi remekmű következett. Május tájékán már Moldova Magyar atom című kötetét tanulmányoztuk. Az igazgató pedagógusnapon jutalomban részesített, és rezignáltan állapította meg, hogy megtaláltam az utat a tanulók szívéhez.
Így vészeltem át életem első egyénileg végrehajtott tananyagreformját.
