– Milyen jelentősége van a Magyar Termék Nagydíjnak a társulat életében?
– Ha művészetről beszélünk, elsősorban az alkotókra, a művészi produktumra gondolunk. Ha magyar termékről beszélünk, akkor leginkább a brandről van szó. A brand a stíluson és az egyéni teljesítményen is túllép. Az ExperiDance egy magyar termék, fontos tehát, hogy rajtunk keresztül jobban megismerjék külföldön a magyar kultúrát és Magyarországot. Ennek a márkának most már az a kötelessége, hogy a nívót a jövőben ugyanilyen magasan – ha nem magasabban – tartsa.
– Milyen produkciókon dolgozik a társulat?
– A tánckar a közeljövőben több helyszínen szerepel más-más műsorral, hamarosan Berlinben lesz fellépésünk. Havasi Balázzsal novemberben Bécsben, a Stadthalléban mutatjuk be egy produkciónkat, és jövő nyáron bővítjük a Factory fesztiválunkat is.

Román Sándor koreográfus, művészeti vezető
– Nemrég elindította az ExperiDance Táncakadémiát. Ennek mi az előtörténete?
– Amikor Sanghajban vettünk részt egy turnén, az ottani szervezők elvittek a helyi balettintézetbe, és megkérdezték, volna-e kedvem az Experi-
Dance-stílust tanítani ott. Akkor döntöttem el, hogy társammal, Vona Tiborral közösen ezt inkább Magyarországon szervezzük meg, itt nevelve ki a táncosutánpótlást. Az állam jelen pillanatban erkölcsileg támogat minket, az egyéb feltételek megteremtését magunkra vállaltuk. Nem azt nézzük, hogy az állam mit tett értünk, hanem hogy a munkánk révén mi mit tehetünk Magyarországért.
– Nemzetközi kitekintésben hogy áll a magyar táncművészet?
– Jól látszik, hogy a táncművészet keresi még a helyét; nem árt felvennünk a kesztyűt, és új kitörési pontokat találnunk. Ezen dolgozik most a társulatunk és a partnereink is, például a Nemzeti Balett és más fontos néptáncegyüttesek. A kultúránkkal, portfóliónkkal olyan utat szeretnénk találni, hogy minden honfitársunk joggal legyen ránk büszke.
– Koreográfusként egyaránt dolgozik magyar és külföldi táncosokkal. Tapasztal-e különbséget táncos és táncos között?
– Amikor bemegy az ember a próbaterembe, az a benyomása, hogy táncos és táncos szinte ugyanaz; odabent közös nyelven beszélünk. Ha eltérést keresünk, azt látjuk, hogy az egyes országok különböző infrastruktúrával rendelkeznek, az együttesek különböző módon készülnek fel a produkciókra. A tánc őszinte, hazugságra képtelen kifejezési forma. Vagy el tudod táncolni az érzéseidet, a gondolataidat, vagy nem. Azon iparkodunk, hogy egyre közelebb vigyük a táncot a közönséghez.
– Mit gondol, Magyarországon nyitottak az emberek a táncra?
– A magyar táncos nép, a tánc szorosan a kultúránk részét képezi. Negyven évvel ezelőtt még a hétköznapok valósága volt a néptánc, ma kevés az a fórum, ahol a tánc meg tud mutatkozni. Ez újrafelfedezést kíván. Új helyre és új nyelvre van szükség a jelenhez. Üdvözlendő, hogy a tánc bekerült a magyar iskolarendszerbe, következő lépésként ennek gyakorlati hasznát kell megtalálni.
– Most másképp viszonyul a tánchoz, mint a pályakezdésekor?
– Összeházasodtam a tánccal, a családom után nekem a tánc az első. Nem mondhatok mást róla, mint hogy a tánc valódi, a hivatás keretein átlépő, különleges életforma.