„A ház teljesen elpusztult. Elégett a férjem könyvtára, az ismert emberekkel folytatott levelezése és híres írók által dedikált könyvei is odalettek” – mondta el Főbe Ekonomopulosz.
Az özvegy hozzátette: semmilyen sziréna vagy harangszó nem figyelmeztette az embereket a veszélyre és arra, hogy el kell menekülniük.
Az európai filmművészet egyik kiemelkedő alkotójának tartott Angelopulosz 2012 januárjában hunyt el. Egy motoros gázolta el, amikor éppen filmet forgatott Athénban a Görögországot megrázó adósságválságról.
A rendező Az örökkévalóság meg egy nap című filmjével nyerte el 1998-ban az Arany Pálma-díjat, három évvel korábban Odüsszeusz tekintete című filmje a zsűri nagydíját kapta Cannes-ban. Filmjeire jellemzőek voltak a lassú, hosszú jelenetek, költői helyszínek és az emberi drámák érzékeny ábrázolása.
A Görögországban pusztító tűzvész hétfőn tört ki, és szerdára 81-re nőtt a halálos áldozatok száma. A viharos széllökések szította futótűz több Athén környéki településen pusztított, mindegy kétezer házat égetett fel vagy rongált meg a hatóságok becslése szerint.
Az Athéntól északkeletre található területen több mint 280 tűzoltó dolgozik továbbra is a lángok eloltásán.