Viola Judit első (!) könyvének címe Sasok a viharban, és a védőborítón szerepel egy olvasócsalogató alcímszerűség is, amely a könyvben viszont már nem olvasható: „Hősiesség és ármány a magyar múltból.” Ez az alcím jól hangzik, az olvasókat is minden bizonnyal vonzza, de szerintem szükségtelen volt; arról nem is beszélve, hogy félreviszi az interpretációt, az olvasói könyvhöz viszonyulást. És ezzel be is fejeztem igen rövidke listámat arról, hogy milyen hibái vannak a kötetnek.
Mert ez a könyv – amely, mint a fülszövegből megtudjuk, „egy családtörténet nyitókötete” – éppen olyan, amilyennek a klasszikus történelmi regényeket elképzeljük, amilyennek szeretjük őket.
A történet, vagy legalábbis a történetfolyamnak ebbe a kötetbe kódolt része IV. Béla uralkodása alatt, de már a tatárjárás után indul, és V. István halálával ér véget, aki – miután Gutkeled Joakim elrabolja kíséretéből a trónörökös László herceget, és a Dráva menti Kapronca várába viszi – ostromba kezd, de megbetegszik, és a királyok nyári rezidenciájaként funkcionáló Nagy-szigetre (azaz Csepel szigetére) viteti magát, és ott – a könyv szerint legalábbis – gyanús körülmények között elhunyt.
(Idetartozik, hogy Csepel szigetéről ilyen szépen ritkán írtak – éppen olyan nehéz elképzelni, milyen volt Csepel szigete anno, mint ahogy azt is, hogy a londoni Hyde park VIII. Henrik vadászbirtoka volt valamikor: „Állítólag Árpád fejedelem építtette rajta az első palotát, s azóta is királyi lakóhely. […] Több falu is van rajta, meg egy apátság. Szabad mezőin a királyi ménesek legelnek, s van tér, hogy vágtázzanak. Erdeiben sok a vad, solymászni is jól lehet, gyermekkoromban nagyatyámmal sokat voltam itt. Béke és szeretet vett körül.”)
A történelmi hűség tehát – kellő színezéssel gazdagítva – rendben van, a szerzőnő, igen okosan, főszereplőnek sem (csak) a királyi családot választja, hanem egy főúri família három fiatal fiúgyermekét, Fintát, Pétert és Amadét, és az ő sorsukon keresztül láthatunk rá a nagypolitikára és a tatárjárás utáni Magyarország állapotára (meg kell mondjam, hogy az én fejemben egy sokkal szétesettebb ország képe járt eddig; a könyv szerint nagyon hamar újraépült, és kevés nyoma van a pusztításnak). Ahogy annak egy rendes történelmi regényben lennie kell, főleg a három fiatalember sorsára koncentrálunk, és a mesteri megírásnak köszönhetően rajzolódik ki a teljes korabeli viszonyrendszer, országrajz és a népességjellemzők tömkelege.
És apropó, mesteri megírás. Szerzőként, olvasószerkesztőként és szerkesztőként is talán az átlagnál kötekedőbb módon olvasok, de meg kell mondanom, egyetlen rosszul megírt mondatot sem találtam a könyvben. Találkoztam viszont annyi gyönyörűséggel, hogy muszáj megosztanom önökkel. Nincs itt prűdség, tabu, az élet minden területe megjelenik, mégsem válik ízléstelenné egy percre sem; a korabeli nyelvezet és világ megidézése még a hasonlatok szintjén is hiteles, bővelkedik humorban, láthatjuk, hogy születnek a ma már közhelynek számító bölcsességek („Beszéltem Pósával, a király kancelláriusával, aki igen bölcs és tanult férfiú, de ugyanakkor gazdag birtokok tulajdonosa Mosonban.
Ő mondá, hogy az, mi fejünkben s lelkünkben vagyon, soha el nem vehető tőlünk. Rang, birtok, feleség, gyermek, ezüst- és aranymarhák, mind veszendő dolgok. De ami bennünk van, az erővé válik, és Isten segedelmével képes megtartani.”) és ráérős, tetszetős leírások formájában olvashatunk mindenről, van (több) történet a történetben, és mindezeken túl ilyenekben gyönyörködhet az arra fogékony, reméljük nagyszámú olvasó: „A király az első ember, de az ország, az más.
Az ország a sok-sok ekealja föld, meg az erdők, hegyek, folyók, az emberek, parasztok és urak a falvakban, a polgárok és mesterek a városokban, a barátok a szerzetben, a kunok sátraikban, a nagy pusztaságban, az ország közepiben. Lőrinc bátyád meg a többi zászlósúr a várakban – az ország, az együtt az egész mindenség.” És még egy szépség, a szerelemről: „Bőséggel ráérsz te még arra! Te csak tanuljál, onokám, majd eljön az érzés, és a szíved egyszerre akar kiugrani a helyiből az örömtől, meg összetörni a fájdalomtól, no, az lesz a szerelem!”
Ha ez tényleg egy családtörténet nyitókötete, a legnagyobb szeretettel várjuk a folytatást.
Viola Judit: Sasok a viharban. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2016.