Személyét jórészt elfeledték, pedig neve minden budapestinek ismerősen cseng, szinte mindenki járt a róla elnevezett téren, amit most újítanak fel. Ennek ellenére sokan nem tudják, ki volt és mit tett Széll Kálmán (1843–1915), akinek pályafutása sokban különbözött a dualizmus kori magyar átlagpolitikusokétól. Egyesek kígyót-békát kiáltanak rá, mások pedig – tudatlanságból – unalmas, szürke politikusnak tartják. De valóban így van-e? A Vas megyei birtokos családból származó Széll nemcsak a pénzügyminiszteri székbe küzdötte fel magát (1875–1878), hanem jó pár évre rá a miniszterelnökit is kipróbálta (1899–1903). Deák Ferenc felismerte benne a tenni vágyó hazafit, és még gyámleányának, Vörösmarty Ilonának a kezét is Széllnek adta, aki többek között bankigazgató, modern mintagazdaságot vezető vállalkozó és a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja is volt.
A fővárosban bolyongva lépten-nyomon a Monarchia politikusainak a nevébe botlunk: utcanevek, terek vagy emléktáblák, néha szobrok alakjában találkozunk a honatyákkal, akiknek a modern Budapestet és Magyarországot köszönhetjük. Tehát hiába berzenkedtek azok, akiket valami furcsa nosztalgia és a megszokás béklyózott le: Széll Kálmán igenis megérdemli, hogy visszatérjen a közemlékezetbe. Hogy pontosan miért, az kiderül a Törvény, jog, igazság – Széll Kálmán életműve című kötetből. Az ifj. Bertényi Iván által szerkesztett tanulmánykötetben a korszakot ismerő legkiválóbb történészek 16 tanulmányban, különböző szempontokból vizsgálják meg az egykori miniszterelnök életét és pályafutását. És javukra legyen írva, nem valamiféle kimerevített, ikonikus és nemzetmentő hős bontakozik ki az írásokból, nem mitizálják az alakját, hanem intézkedéseit megfelelőképpen mérlegelve hol elismerik érdemeit, hol bemutatják a sikerek mögött elhalványuló, de kitetsző tévedéseit, a hideg számításokból eredő döntéseit. A végeredmény nem egyéb, mint egy mozaikszerűen felépülő, elfogulatlan életrajz a dualizmus korának egyik legsokoldalúbb politikusáról.
A szerkesztő első tanulmánya bevezet a korszak bonyolult politikai eszméibe, és megpróbálja elhelyezni Széllt ezen az évről évre egyre árnyaltabbá váló palettán, hogy végül eldöntsük, liberális bankár vagy konzervatív politikus volt? Egyszerre mindkettő? Tőkéczki László a dualizmus kori társadalmat boncolgatva megállapítja, hogy a jogászokban bővelkedő kor híjával volt a gazdasági-pénzügyi szakembereknek. Ezért értékelődött fel Széll személye, aki számos erénye ellenére nem foglalkozott alaposabban a súlyosbodó nemzetiségi vagy szociális kérdésekkel, élete végén pedig egy olyan világ vette körül, amely liberalizmusát és struktúrakonzervatív meggyőződését már nem értette meg. A tanulmányok részletesen feltárják családi hátterét és társadalmi kapcsolatait (ifj. Bertényi Iván), felvázolják a korszak magyarországi bankrendszerét és a Széll által vezetett bankok helyzetét (Halmos Károly), bemutatják a Vas megyei rátót-héraházi birtokán működő, modernizált szarvasmarha-tenyészetét – innen kerültek ki a századforduló környéki tenyészállatvásárok és kiállítások csúcstermékei (Krizmanics Réka). De elmélyedhetünk miniszterelnöki működésében, amelynek rövid hivatali ideje alatt százhúsz törvényt hozott az országgyűlés (Csapó Csaba), és pénzügyminiszteri tevékenységében is (Kövér György). Kelstenitz Tibor és Csunderlik Péter pedig a kortársai szemszögéből vagy Ady Endre és a szociáldemokraták vörös szemüvegén át láttatja a miniszterelnököt. A kötet valóban hiánypótló munka, hiszen Széll elfeledettségét részben az is magyarázhatja, hogy legutóbb 1943-ban jelent meg egy róla egy elfogult képet kialakított, gyenge minőségű életrajzi munka.
Széll Kálmánnak több ízben felajánlották a miniszteri tárcát, míg 1875 márciusában, a Deák-párt és a Balközép fúziója után a Szabadelvű Párt képviseletében pénzügyminiszter lett báró Wenckheim Béla kormányában. Fiatalon vállalta, hogy a szitokszónak számító adóemelés gondolatát bátran átvegye elődjétől, Ghyczy Kálmántól, és ezzel stabilizálja az államkasszát. Sikerült csökkentenie az 1873-as krach után kialakult és az előző években megnövekedett költségvetési hiányt, különösen az államháztartásra nagy terhet rovó államadósságot. De mindez nem csak az ő érdeme volt, az előző kabinet pénzügyi szakembereként részben felelős volt a kialakult állapotokért.
Az 1899-es miniszterelnöki beiktatásakor a Törvény, jog, igazság mottót választotta kormánya politikai programjának egyszerű megfogalmazásaként. Széll, rendteremtő és rendszerető közszolgaként nem bírta a felfordulást, amit jól bizonyít az, hogy képes volt csak azért lemondani a miniszteri posztjáról, mert a boszniai beavatkozás költségei tűrhetetlenül meghaladták a számításokat, és ez felborította a büdzsét.
És ami nagyon nem mindegy: pénzügyi szakember létére úgy állt a kultúrához, ahogy minden politikusnak illene, az Egyesületek Országos Tanácsának elnökeként a magyar kultúra és nyelv ápolását, terjesztését szorgalmazta. Felismerte, hogy kultúra és tudomány nélkül Magyarország nem tud felemelkedni, ez egy olyan hosszú távú befektetés, aminek ezerszeres a nyeresége.
Törvény, jog, igazság – Széll Kálmán életműve. Szerk.: Ifj. Bertényi Iván,
Mathias Corvinus Collegium – Tihanyi Alapítvány és a Széll Kálmán Alapítvány, Budapest, 2015