– Hogyan nyúltak a forrásokhoz, milyen módszerrel válogatták a dalokat a lemezre?
– A dallamtár egységes, a magyar népzenéből merítjük az alapokat. Gyűjtésekből dolgoztunk a lemezre, de mindhármunk mögött ott vannak – ha nem is pont az itt szereplő tájegységekről – autentikus népzenekutatásaink személyes tapasztalatai. Mindenképpen hozzátesz a megismeréshez, ha személyesen annak a zenének, zenei nyelvnek a közegében találkozhat az ember ezzel. Ehhez hozzátartozik az emberek lelkülete, a környezet, amiben ez megszületett. Persze én elsősorban hangzóanyagokról dolgozom, kevés alkalmam van minden egyes tájegységre elmenni és megtapasztalni a helyi emberek mentalitását, vagy hogy meghallgassam, amit a zene funkciójáról mesélnek. Az az óriási összegyűjtött anyag, ami rendelkezésünkre áll, szintén végeláthatatlan.
– Van egy olyan pont, ahol a kutató-gyűjtő, tájegységről tájegységre utazó szakember és az előadóművész, népművész útja elválik?
– Van ilyen. Az előadó minden esetben belátása szerint használja ezeket a kereteket. Én alapvetően mindig is az autentikus népdaléneklés híve voltam, eddigi munkám során nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy nagyon átformáljam, saját elképzeléseim szerint adjam elő a népdalokat. Elsősorban az adott tájegységre jellemző stílusjegyekkel igyekszem előadni a dalokat. A mostani lemeznél nem ragaszkodtunk ennyire a szabályokhoz: magyar népzenét játszunk, de nem annyira stílushűen, nem gondolom, hogy ez autentikus népzenei lemeznek számít. Mindhárman népzenészek vagyunk, de ez a produktum kicsit túllép a határokon, tekintve hogy a cimbalom és a furulya mint pásztorhangszer a paraszti kultúrában valószínűleg sosem játszott együtt, legalábbis nem tudunk ilyenről. A cimbalom a gazdagabb vidékek hangszere volt, a megszólaló fúvósok (furulya, kaval, duda, hosszú furulya) pedig magányos pásztorembereké. Mi ebben láttunk fantáziát, hiszen ha vesszük a székelyföldi népzenét, van példa cimbalomjátékra, van példa furulyajátékra, akkor miért ne játszanának együtt? Hiszen a ritmika, a dallam közös.
Fotó: Bánhelyi József Zoltán
– Most szerényen a lemez két hangszeres komponenséről mesélt, de a gyönyörű női énekről egy szót sem ejtett…
– Magyar népdalokat énekelek, az ének és a szöveg nyilván nem enged annyi improvizációt, mint a közös játék során a cimbalom és a furulya díszítésmódja. Talán kevésbé törekedtem arra, hogy mindenképpen a mezőségi vagy somogyi énekekre jellemző hangzásvilágot, hangképzést hozzam vissza. Kicsit szabadabban használom a dalok megformálását, hogy szebben illeszkedjen a zenéhez.
– Van a lemeznek valamilyen átfogó koncepciója?
– A hangzás volt az első, vagyis olyan tájegységeket kerestünk, ahol egyaránt van példa cimbalmos és fúvós játékra. Teljes értékű, ízléses megszólalást akartunk, tájidegen elemek nélkül.
