A versenyre csak olyan előadó és együttes nevezhetett, akinek korábban már jelent meg zenei albuma, vagy van országosan játszott rádió-, illetve televízió-felvétele, és rendelkezik lemezkiadóval és/vagy hivatásos zenei menedzserrel kötött szerződéssel. A szakmai zsűri már kiválasztotta a több mint háromszáz dalból azt a harmincat, amely részt vehet a január 14-én induló, hatodik alkalommal képernyőre kerülő dalválasztó műsorban.
Több különdíjat is átadnak majd: A Dal 2017 legjobb dalszövege és A Dal 2017 felfedezettje elismerések mellett az online Akusztik dalverseny nyertese a Petőfi Akusztik koncertlehetőségen kívül felléphet a 2017-es VOLT Fesztivál Petőfi zenei díjátadó színpadán is, A Dal nyertese pedig Magyarországot képviselheti a 62. Eurovíziós Dalfesztiválon 2017 májusában.
Az idei zsűri tagjai: Zsédenyi Adrienn (Zséda) Fonogram- és EMeRTon-díjas magyar énekesnő, Both Miklós Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője, Frenreisz Károly, az LGT és a Skorpió zenekarok alapító tagja és Molnár Ferenc (Caramel) Fonogram-díjas énekes (képünkön).
– A legfontosabb különbség mindenképpen az, hogy A Dalban nem feltétlenül az előadókat véleményezzük, itt maga a dal a főszereplő. Az előadó hangján túl a dalszöveg, a dallam, a kreativitás a fontosabb tényezők. Én személy szerint egy mai, igényes slágert szeretnék találni. […] Elöljáróban annyit, hogy fantasztikus lesz az idei műsor is. Brutálisan erős a mezőny, prémium minőségű dalokkal jelentkeztek az indulók. Érdemes lesz követni az adásokat – értékelt zsűritagként Caramel.