Jó döntés volt a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) részéről, hogy az adventi időszakban prezentálja Család című csoportos kiállítását a MANK Galériában. A család témája senkit nem hagy érintetlenül, kifejezetten látogatóbarát témák közé tartozik a két intézmény által közösen rendezett, tematikus tárlatok sorában (ez egyébként a hatodik kiállítás, amelynek Baky Péter festőművész, kurátor a megálmodója). A tárlathoz album is készült, ezt minden látogatónak ajánlatos a galériába lépve magához vennie, és már szemlélődés közben is tanulmányoznia.
A kiadványból ugyanis nemcsak a művek címeit tudjuk meg (a legtöbb kép alatt csak az alkotó nevét látjuk, de a megnyitó óta talán ez változott), hanem a művészek is mellékeltek egy-egy személyes gondolatot vagy idézetet az alkotásukhoz – ezek hol kiegészítik, hol magyarázzák a művet.
Ősök, szülők, gyermekek – a nemzedékek közötti kötelék túlmutat az emberi lét határain
Fotó: Bach Máté
Hogy érzékeljük a téma elképesztő sokrétűségét, érdemes Szeifert Judit művészettörténész megnyitóbeszédét is olvasgatni (Idővonal címen találjuk a kiadvány elején), amelyben a kiállított művekre reflektálva szóba kerül a Szent Család mint az egyetemes művészettörténet legelterjedtebb család-ábrázolása, de a genetikai vagy szociológiai aspektus, a közösség, az otthon, a haza fogalma is, illetve a kozmikus méretűvé táguló folytonosság. „Ősök, szülők, gyerekek – ismétlődések és változások nemzedékeken át. A család abban is hasonlít a művészethez, hogy túlmutat az emberi lét határain” – írja a művészettörténész.
A rendkívül gazdag tárlat anyagából szinte véletlenszerűen emelem ki néhány kedvencemet. Bugyi István József Új családtag című tollrajza egyszerre karikatúraszerűen és gyöngéd szeretettel láttatja a várandós asszony, az önfeladó, dolgos, kicsit kiégett anya és a vigyori öregasszony figuráját.
Jáger István Panelkarácsonya kedves kis tabló, afféle adventi kalendárium, csak itt a panellakás ablakaiban fölbukkanó fekete sziluettek életét látjuk a nappalik narancsvörös derengésében, azaz csak epizódokat, amelyekből vagy kibontunk egy történetet, vagy nem. Én kíváncsi lettem, hogy a földszinti macska lerántja-e majd a karácsonyfát vagy békésen szuggerálja tovább. Nagy méretű, pontosabban ebben a galériában nagy méretűnek számító (180×140 cm) Luzsicza Árpád vászna, a Lányom piros kabátban.
Teljesen eszköztelen (piros és fekete akrillal lazán húzott kontúrok, szétdőlt perspektíva) és gyermekrajzszerűen nagyvonalú tobzódása az abszurd alakoknak, akik valami pikareszket ígérő utcaképpé ugranak össze hirtelen. Miután lelkiismeretes kiállításlátogatóként fölfedeztük, hogy a festmény vicces, ne lépjünk tovább: ha elolvassuk a katalógusban a Kex-dalszöveget is, amit a művész a képhez választott, összeállhat egy történet.
A december 22-ig látogatható, sokrétű és izgalmas tárlat mindenkinek ajánlott, aki szeret nagyon különböző, mind magas színvonalon megvalósított művészi elképzelések sorozatos befogadásával bíbelődni.
