Tockoje, Nis, Asinara, Sipotele: orosz, szerb, olasz, román helységnevek, amelyeket a magyar hadifoglyok imájukba foglaltak: Add, Istenem, hogy csak oda ne kerüljek! Hogy miért? Szerbiában a tífuszos fertőzötteket az egészségesekkel együtt ezrével zárták istállókba, és addig ki nem nyitották a kapukat, amíg odabentről nyöszörgés hallatszott.
Vesztes országként Magyarországról rengeteg hadifogoly került a világ legkülönbözőbb részeire – nemcsak Szibériába, a Balkánra vagy a hírhedt szardíniai Szamár-szigetre, hanem Perzsiába, Afganisztánba, Ausztráliába, Brazíliába, de még Mexikóba is.
Megjelenik előttünk a testet öltött nélkülözés, megaláztatás, éhhalál, kitartás és szenvedés
Mégis furcsa módon a hadifogolykérdést nem tárta fel történelmi és érzelmi súlyához mérten a történelemtudomány, a hadifogoly-kultúra az emlékezetnek is mostohább területe. Ezen változtat a Hadifogoly magyarok a nagy háborúban című multimédiás vándorkiállítás, amelyet tegnap nyitottak meg a Budapest Történeti Múzeum (BTM) barokk kupolatermében.
Rettenetesen sok halott van, mozdulni nem lehet, éhezünk – idézett Száraz Miklós György író nagyapjának, Marek Jánosnak hadifogolynaplójából, melyet szinte olvashatatlanul kis, gombtűnyi betűkkel írt. A kiállítás pedig éppen ettől a személyességtől különleges, mert nem borzasztó számadatokkal bombáznak, hanem 18 fogolysors által mutatják be, mit jelentett lágerlakónak lenni a nagy háborúban.
És amint megjelenik előttünk az egyes ember, a testet öltött nélkülözés, megaláztatás, éhhalál, kitartás és szenvedés, már nem marad számadat: az idén száz éve halott Gyóni Géza költőtől egyszerű közlegényekig, neves festőművészektől az 1956-os forradalom miniszterelnökéig rengeteg ember történetét ismerhetjük meg.
Farbaky Péter, a BTM főigazgatója elmondta, örömmel fogadták a kiállítást, hiszen eléggé elfeledett témával, a magyar hadifoglyokkal foglalkozik. – Azért tartom értékesnek a kiállítást, mert egyedi emberi sorsok, történetek által mutatja meg a hadifogolylétet, és Magyarországon szinte nincs olyan család, amelyet ez ne érintene – mondta Hammerstein Judit külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. Azt is elmondta, hogy szívesen látná a vándorkiállítást a külföldi intézetekben is.
A kiállítás alkotói – lapunk munkatársai –, Margittai Gábor és Major Anita a Külső Magyarok Kft. kutatócsoportjukkal már több mint egy évtizede térképezik fel a magyar történelem fehér foltját, a magyar hadifoglyok sorsát és a történelmi Magyarországon működtetett osztrák–magyar fogolytáborok történetét Ostffyasszonyfától Kenyérmezőn át a hírhedt csóti leszerelőtáborig, amelynek területén saját katonáink likvidálása is folyt. Major Anita a megnyitón hangsúlyozta, nemcsak az élő szórványt, hanem a halottak szórványát is kutatják, azért is, hogy a jövendő nemzedékeknek pontosabb képük legyen a múltjukról, és a hadifoglyok emlékét is rehabilitálják.
Bár Gyóni Géza azt írta, ,,nem hős halott, / csak szürke rab”, most már mégis hősökké válhatnak az emlékezetben.
A kiállítást, amelynek fővédnöke Áder János köztársasági elnök, január 28-áig lehet megtekinteni a Budapest Történeti Múzeumban. Utána az országban és a határon túl is több helyen megfordul.
