A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) petícióval fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárságához a hét elején, melyben a kulturális közfoglalkoztatottak általános bérrendezését kérik, ha pedig ez elmaradna, akkor a kulturális bérpótlék ötvenszázalékos emelését 2018-ban.
Megkerestük ez ügyben az államtitkárságot. „A kulturális dolgozóknál is történt béremelés, és az a célunk, hogy ezt folytatni tudjuk” – olvasható a válaszban. Hangsúlyozták, hogy a kormány elkötelezett a közszféra dolgozóinak béremelésében, hiszen béremelési programok indultak az ápolóknak, orvosoknak, pedagógusoknak, rendőröknek, katonáknak és a szociális dolgozóknak is.
Az államtitkárság adatai szerint 2017 januárjától a több mint húszezer, kulturális területen dolgozó közalkalmazott átlagosan 15 százalék kulturális illetménypótlékot kapott, ami havi 10 000–50 000 forint pluszt jelentett számukra.
– A kulturális illetménypótlék költségvetési fedezete a 2018-as költségvetésben is rendelkezésre áll – tájékoztattak. Arra a kérdésünkre, hogy számítanak-e sztrájkra – mivel a szakszervezet felvetette ennek a lehetőségét is –, azt válaszolták, hogy „a KKDSZ képviselőivel az elmúlt években több ízben is egyeztettünk; ennek a jövőben sincs akadálya”.