Botházi Mária első könyvében, a Boldogság juszt is a tiéd című kötetben szinte minden alkalommal sikeresen megcsinálja a halálugrást. Úgy könnyeden humoros és gyilkosan ironikus, hogy közben egy pillanatra sem érződik rajta, hogy erőlködne, hogy az olvasó azt érzi, haha, ezt ő is nemcsak hogy átélte, de ugyanilyen jól meg tudná írná (nyugi, kedves olvasó, nem tudná… nem azért, mert nincs hozzá tehetsége, hanem azért, mert ez a lehető legritkábban szokott sikerülni, és csak némely kiválasztottaknak), sőt ide még tenne egy poént, mert akkor jobb lenne… és hát két sorral lejjebb szomorúan kell tudomásul vennie, hogy Máriának is eszébe jutott ez a poén, csak egy még jobb helyre helyezte el és be.
Botházi Mária újságíró (is), Erdélyben él, és ebből következően nemcsak magabiztosan kezeli a nyelvet, hanem témái egy részét is szűkebb pátriájából veszi – mégsem kell nagyon ismerni a helyi viszonyokat, hogy a kis történetek élvezhetők legyenek, mert pillanatok alatt jutnak el az általános érvényességig. Arról nem beszélve, hogy Botházi Mária a női létnek, a női lét sírva kacagtatós keserűségének olyan kvintesszenciáját képes adni, amilyet körülbelül tízfőnyi gyakorló pszichológusba ojtott tízfőnyi professzionális humorista tudna csak megközelítőleg… megközelíteni.
No de kóstoljunk bele kicsit, lássák, miről is van szó (az egész könyvecskét idézni kellene és lehetne). Egyik kedvencemből, a családi elindulást bemutató, A kismotort is visszük, ugye? című írásnak idézem az első bekezdését: „Vallomással tartozom: gyerekvállalás előtt arra azért nem gondoltam, hogy gyermekemmel egyszer utaznom is kell. Laza és közönyös természetességgel tekintettem a gyakorta útra kelő családokra, soha nem jutott eszembe, hogy ők családok és útra keltek, ami így együtt roppant nagy dolog. Pedig hát valószínűleg birodalmak terjeszkedése múlott azon a korai világtörténelemben, hogy hadvezérek feleségei nem kívántak többé elutazni, sőt maguk a vezérek sem, ha vinni kell az asszonyt és a kölköket csomagostul. Ezért is alakultak ki a csak férfiak részvételét megengedő hadjáratok, amikor is a családapák a maguk csendességében hadjárhattak egyetlen lovon, egyetlen nyeregtáskába csomagolva a legszükségesebbeket.”
Olyan ez a fajta sűrített humor, mint a karikatúra, és hát voltaképpen az is. Csak a legritkább esetben lírai (de akkor is hajszálpontos, és soha nem téved), a témákat illetően biztosra megy (a sanyarú asszonyi sors, az erdélyi ember különböző helyzetekben megmutatkozó természete, vagy a politika persze mindig hálás), és egy Karinthy biztonságával kapja el és csavargatja meg/ingerli a nevetőizmokat. Nézzék csak – közhelygyűjtemény erdélyi magyar újságírók számára (szabadon felhasználható): „Tél – Ismét petárdabaleset, pedig mi megírtuk. Nagy a hó és hideg van – járhatatlan erdélyi utak, Gyergyóalfaluban ismét mínusz 25 fok, hidegrekordok felemlegetése, úgy száz évre visszamenően. Tavalyi statisztikák: nőtt az öngyilkosok száma Székelyföldön. Tavalyi statisztikák: csökkent a gyermekvállalási kedv az országban. Unokáinkat sem fogjuk látni. Fotó: megviselt kismamák tüntetnek a kolozsvári zimankóban. […] Olvad a hó és meleg van. Járhatatlan erdélyi utak, belvizek, áradások. Gyergyóalfaluban nulla fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála: melegrekordok felemlegetése úgy száz évre visszamenően. A Magyar Kultúra Napja. Körkép Zetelakától Szilágycsehig arról, hogy milyen kulturális rendezvényekkel emlékeznek. Megszólalnak az RMDSZ-es elöljárók. Címjavaslat kezdő szerkesztőknek: A magyar kultúrát ünnepelték Erdély-szerte.”
Botházi Mária: Boldogság juszt is a tiéd. Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2017.