Ha a tisztelt olvasó dögös, egyszerre életvidám, érzelmes és izgalmasan rétegzett zenei világú együttesre mulatva várná a tavaszt, el ne mulassza a Big Mouflon koncertjét március 7-én 20.30-kor a Muzikum színpadán.
Az együttest méltán nevezhetjük szupergroupnak: Jónás Éva énekes (gyermekkora óta énekel, nyolcévi kórustagság, csaknem tízéves zenei pálya van mögötte), Ferenczy András énekes, előadóművész (ének szakon végzett a budapesti Jazz Konzervatóriumban, most került a zenekarba), Jónás László basszusgitáros, a zenekar alapító tagja, Horváth János bluesgitáros, hangmérnök (az egykori Nylon zenekar alapítója – remélem, a Muzikumba is azt a gyönyörű és öblös hangú Gibson Les Pault hozza magával, amellyel a paksi gastrobluesfesztiválon is játszott), Frankie Látó dzsesszhegedűs (védjegye a gipsy swing zsánere, de elmegy a folk-rockig vagy a heavy metalig is, ha arra szottyan kedve, egyébként Didier Lockwood tanítványa volt Franciaországban), Nádasi János zongorista (Szakcsi Lakatos Béla tanítványa és a luxemburgi konzervatórium tanára volt) és Király István dobos (a legendás East együttes tagja és a Varga János Project tagja) mind tapasztalt muzsikus, akik a zenének, a zenében, a zenéért élnek.
A többszólamú ének, a hegedű és a billentyűk jelenléte miatt jóval tágasabb vidékeket is bejárhatnak, mint sok más együttes
Koncertjeik hangulatát meghatározza az örömzenejelleg, amit természetesen nem öncélú művészkedésként kell érteni félórás, agyondíszített hangszerszólókkal, hanem tehetséges és óriási játékkedvű emberek izgalmas zenetörténeti kalandozásaként a Beatlestől a posztmodern elektronikáig. De játsszák Joe Bonamassa, Beth Hart, Melody Gardot, a Led Zeppelin dalait is, valamint standard bluesklasszikusok, improvizációra épülő szerzemények és saját dalok is szerepelnek a repertoárjukban.
Hangzásukkal a többszólamú ének, a hegedű és a billentyűk jelenléte miatt jóval tágasabb vidékeket bejárhatnak, mint sok bluesrock-, dzsesszrockegyüttes – az utánozhatatlanul egyedi Big Mouflon-hatás eltökélt zenei kalandvágy eredménye. Kevés zenekart láttam még, ahol a tagok ennyire lazán tudták kezelni a saját profizmusukat – a színpadról süt az összhang és az önfeledt öröm, miközben újraértelmezik és újraélik a rocktörténet klasszikusait. Ismerik a jó koncert nagy titkát: a profizmus kevés, a közönség csak akkor fogja jól érezni magát, ha a muzsikus is jól érzi magát, mert – ahogy a költők mondják – szomorú vers is csak vidám szívből jöhet elő.
Ahogyan a Led Zeppelin Black Dog című, amúgy is frenetikus gyöngyszemét szedik atomjaira és rakják újra össze hegedűstül, billentyűstül, kétszólamú énekestül egy lassú, visszafojtott, egyszerre érzéki és titokzatos hangulattá, az valami mesteri. A Beatles Come Together már sokszor, sokak által feldolgozott nótájából szintén olyasmit hoznak ki, amire senki nem számít.
Az együttest még tavaly nyáron, a paksi gastroblues fesztiválon hallottam először, az egyik nagy meglepetés volt számomra – remélem, a Muzikumban is játsszák majd – Ady Endre Az én menyasszonyom című költeményének megzenésítése (Jónás Éva és Jónás László duettje hátborzongatóan gyönyörű volt), amivel örökre elfoglalták helyüket az olyan halhatatlan Ady-interpretálók mellett, mint Reinitz Béla, a Kaláka vagy a Misztrál.
