Január 21-ig látható a Bartók 135 kiállítás a Deák 17 Gyermek- és Ifjúsági Művészeti Galériában. 10 és 23 év közötti fiatalok pályázhattak a fenti három mű valamelyikének tervezetével, tehát koncepcióleírásokat, vázlatokat, jelmezterveket, maketteket látunk a tárlaton. A Deák 17 Galéria komolyan vette magát és Bartókot is: kortárs művészeket is meghívott Bartókra reflektálni, és a régi mesterektől is kiállított pár vonatkozó anyagot, hogy meglegyen a folytonosság. Egyébként ha semmi más nem történik, csak pár kamasz elolvassa a három mű szövegkönyvét, és nagyot csodálkozik, már bőven jó. De itt nem csak társadalom-lélektani, szexuálpszichológiai meg párkapcsolati válságkérdésekről elmélkedtek a fiatalok, hanem szakmai műhelymunkán is részt vettek a kiválasztottak, három csapat ugyanis december 20-án az Átrium Film-Színházban mutathatta be 20 percben saját Bartók-adaptációját. A zsűri tagjai többek között Csanádi Judit (DLA, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, látványtervező), Magács László (rendező, az Átrium igazgatója) és Nagy Fruzsina (jelmeztervező) voltak.
Koncepcióleírásokat, vázlatokat, jelmezterveket, maketteket láthatunk a tárlaton a Deák 17 Galériában
Figyelmeztetem a Bartókot esetleg csak felületesen ismerő olvasót: a három mű librettóját a bejárattól jobbra találja. Szánjon mindegyikre pár percet. A librettó ismerete nélkül a kiállított munkák értelmezhetetlenek. Illetve van magyarázat, a kísérőszövegek részletekbe menően elemzik, hogy a műre miképp és miért reflektál az alkotó, de ha nem vagyunk pontosan tisztában azzal, hogy hová is lép be a mandarin, vagy milyen világlátás felé terelgeti a királyfit a szürke tündér, akkor megette a fene. A munkák egy része ugyanis drámai hatásában is nagyon áttételes, például a királyfi lovai a körhintán, belefagyva a ringlispíl monoton körforgásába – mint egy buddhista koan: ki meri az ismeretlent választani a szamszára helyett? Ki mer leugrani az élet kerekéről? A királyfi nélküli ló pedig olyan szép toposz, mint ha Oscar Wilde, Cervantes vagy Ady találta volna ki, még akkor is, ha az alkotó nem feltétlenül erre gondolt.
Izgalmas és tanulságos látni, hogy minél meseibbek egy mű gyökerei, annál jobban elszabadul a fantázia. A Kékszakállú vára bármi lehet. A királyfi beavatásának tere szintén. A csodálatos mandarin lokálja, kocsmája lokál és kocsma marad, nem válik szakrális beavatási térré – egyszerűen túl erős a gimiseknek a kultúrtörténeti nyersanyag. Ehhez a darabhoz születnek a legjólfésültebb tervek, mintha direkt arra bazírozna a csapat, hogy pár év múlva konfliktusmentes tárgyalási alap lehessen egy kőszínházi tervelfogadáson, ahol a diskurzus két alapvető komponense a költségvetés és a bérletes közönség ízlése – egyszerű magyar nyelven persze pénznek hívjuk mindkettőt.
Kegyetlen világ, melybe egy-egy ilyen pályázat invitál gimnazista korú gyermekeket. Nem tudhatjuk, folytatják-e a Bartók műveiről vagy bármilyen más műről való gondolkodást például a Balázs Győző Református Gimnázium diákjai, akik olyan horrorisztikus fabábot készítettek fából faragott királyfi gyanánt, hogy az amerikai filmgyártás is megijedne tőle. Nem tudhatjuk. De reménykedhetünk.
