Van választásunk. A film hőseinek és nekünk is: hogy hogyan akarunk élni. „Mindent bele, vásároljatok, tébolyítóak az áraink” vagy éljünk egyszerűen, összhangban a természettel és műveljük magunkat – bár utóbbi nem annyira kényelmes.
A Captain Fantastic (érdemtelenül rossz cím!) forgatókönyvíró-rendezője Matt Ross, akinek ez a második rendezése: egyszerre merész, ötletesen megvalósított gondolatkísérlet és jellegzetesen amerikai, átgondolatlan társadalombírálat. Emlékszünk még a Harcosok klubjára? Ha a főhős, Tyler Durden nem erőszakos anarchista lett volna, hanem családapa, akkor a Harcosok klubja is Captain Fantastic lett volna.
Adott egy rendkívül művelt, tágas szemléletű, talpraesett apa (Viggo Mortensen), és adott hat különböző életkorú gyermek, akik együtt élnek és fejlődnek, nomád körülmények között, törzsi összhangban az amerikai vadonban. Az anya a legidősebb gyermek születése óta mániás depressziós, a férfival közösen választják a gyógyulás útjának a civilizációból való kivonulást.
A gyerekek e választás hatására önállóan gondolkodnak, műveltek, felvilágosultak, kiegyensúlyozottak, saját véleményük van minden tanult dologról, apjuk igazi mesterként vezeti őket a tudományok, a művészetek, az életben maradás terén. Van beavatás, kiképzés, vadászat, ókori filozófia, hét szabad művészet, szépirodalom és ponyva, tágasság fizikai és szellemi értelemben is.
Például a kutyákban azért kell megerősíteni, hogy ki az alfa a falkában, mert különben idegesek, agresszívek, félősek, viselkedészavarosak lesznek. Mivel civilizációnkban egy kutya nem lehet alfa, nagy terhet veszünk le a válláról, ha nem kell értünk aggódnia, tehát átvesszük ezt a szerepet – ez a minimális felelősség, ha már ilyen világot teremtettünk.
A filmben szereplő gyermekek úgy követik apjukat, mint falka a falkavezért. A beavatás a lényeg: valódi élményekbe, természetbe, filozófiába, testedzésbe, hogy biztonságban érezze magát bármilyen világban. Valóban bármilyenben? Ezek a gyerekek sokkal műveltebbek és erősebbek urbánus környezetben felnőtt társaiknál.
Azonban nagy a szakadék a két világ között, sok társadalmi konvencióval nincsenek tisztában hőseink. Erről szól valójában a film: a konvenciók, multik, kényelem, illetve a szabadság, az önálló, felelős döntés találkozásáról. Közben pedig dráma egy öngyilkos anyával és főhősünkkel, aki végül az arany középútra vezeti „törzsét”.
Szakadék a forgatókönyvben is tátong, markánsan elválasztva jó és rossz ötleteket. De apák, akik hősök akarnak lenni, testnevelő tanárok, reformpedagógusok, vándorfilozófusok és gyermekbarát túlélőbajnokok imádni fogják a filmet. Mégiscsak egy tökéletes tanítómester, vadász és tótumfaktum a főszereplő, aki olyan életet teremt, amilyenre titokban rengetegen vágyunk, csak megalkuvók és gyávák vagyunk hozzá.
Nem baj, talán unokáinknak elmúlik majd a gyávasága, ha ükunokáink köldökzsinór helyett laptopkábellal jönnek a világra. Némelyik dialógus példaértékű: oktatófilmnek is elmennének a konfliktuskezelő párbeszédek. Az értelmiségi-nonkonformista családmodell bemutatása mind utópisztikusságában, mind naturalizmusában átgondolt az alkotók részéről.
Az intézményes katolicizmussal szembeni kisstílű és méltatlan csörte, a buddhizmus kifejtetlen, így értelmetlen emlegetése, illetve a Noam Chomskyval való szerencsétlenkedés viszont teljes tévedés, a forgatókönyvírónak pár év általános vallástörténeti és kultúrtörténeti stúdium javallott. Provokációval van dolgunk, mégsem kiáltok gyalázatot, annyira esetlen és látványosan tudatlanságból fakad.
A film olyan felnőtt gondolkodóknak ajánlott, akik tudnak különbséget tenni szemtelenkedés és valódi kérdésfölvetés között.