Az 57. Velencei Biennálén a magyar pavilon kiállításaként Várnai Gyula munkáit láthatjuk Peace on Earth! címmel, műfaji és egyben tematikus megjelölésként pedig az utópiareferenciákat találjuk. A kiállítás címét, valamint alapgondolatát a világbékére való sóvárgáson túl az a neonfelirat adta, amelynek eredetije a dunaújvárosi Vasmű út legmagasabb, nyolcemeletes házának tetején díszelgett 1958-ban. Dunaújváros – 1951–1961 között Sztálinváros – nem csupán a szocialista építészet szimbólumává vált, hanem egy pozitív utópiákat gyárak és panelházak melegében dédelgető korszakévá is. E a pozitív utópia egy olyan új társadalom felépítését célozta meg, amelynek egyaránt része és célja a világbéke megteremtése és megtartása. (Gondoljunk például a korabeli köztéri elnevezésekre: Béke tér, Béke út, Béke mozi, Béke étterem stb.) Ezért is szerepel Várnai Gyula remake-jében is a békegalamb neonképe (amely jelkép az 1949-es párizsi világkongresszus után, Picasso rajza révén vált elterjedtté), s amely kiállításelem a nappali fényben hol jobban, hol kevésbé látszik – akárcsak a béke időről időre elhalványuló lehetősége a világtörténelemben.
A világban történő kiigazodásunk alapfeltétele az utópiagyártás, vonatkozzon az akár személyes életünkre, akár a technika különös útjaira
A felirat egyszerre válik a szocialista giccs és a világbéke paródiájává. A giccsparódia a remény és a hiábavalóság határán egyensúlyozik a vintage jelvényekből összeállított Szivárvány installáció is. Várnai E-Wars című, két részből álló printjén pedig a mű címét is képező algoritmus egy ISIS elleni támadás során felrobbanó épület romjai jelennek meg, ezzel a hadviselés különböző módjaira hívja fel a figyelmet. A kiállítás negyedik egysége egy videoloopból, amely a dunaújvárosi vidámpark azóta már lebontott óriáskerekét mutatja még működés közben, egy Várnai Gyula által legyártott óriáskerékcikkely-másolatból és egy 3D-s animációs loopból áll, amely egy forgó, óriáskerékre emlékeztető űrváros képét mutatja.
Petrányi Zsolt kurátor szerint a magyar pavilonban kiállított munkák nagyon jellemzőek Várnai Gyula munkásságára, annak tipikus jegyeit, szerkesztési elveit figyelhetjük meg, például a mozaikszerű építkezést: „Várnai Gyula saját környezetéből, ami elsősorban Dunaújvárost jelenti, nagyon sok olyan vizuális és szellemi morzsát szedett össze, amelyekből a műveit megalkotta.” A jelen lehetséges témái, stratégiái és manifesztumai között a művész hozzáállása, a munkáiban megjelenő újrafelhasználás, újraértelmezés, valamint médiahasználata, videoinstallációi és animációi műveit korunk egyetemes művészetének egyedi, egyszerre lokális és globális megnyilvánulásaivá teszik. Várnai művészeti projektjében társadalomtudományi, futurológiai és esztétikai szimbólumok szövik az értelmezés hálóját.
A vizuális effekteken, képi installációkon kívül a hangmunkát, hangatmoszférát is a művésznek köszönhetjük. Petrányi Zsolt szerint nagyon jellemző a kortárs képzőművészetre és a biennálé idei felhozatalára, hogy a hangot, mint második, harmadik érzékelési csatornát is használják az alkotók a vizuális elemek mellett vagy helyett a művészi kommunikáció során. Petrányi Zsolt szerint azonban ezt a gesztust mégsem nevezhetjük összművészetnek, a mai képzőművészet ugyanis egyre inkább fragmentálódik, specializálódik. Jövő februárban azonban a Modemben kifejezetten Várnai Gyula hangmunkáiból válogató kiállítás nyílik majd.
Várnai Gyula alkotásait látva újrajátszatjuk az emberi elméből természetszerűleg következő, jövőt tudni akaró, utópiát generáló kérdéseinket, feltételezéseket tehetünk a jövőről azoknak a sötét tanulságoknak az árnyékában is, melyeket meg nem valósult utópiák vetnek fejünkre. Ha pedig alaposan elgondolkozunk a kiállítás logikáján, akár arra a gondolatra is juthatunk, hogy létezésünk, a közelebbi vagy távolabbi jövőnk megtervezhetősége, a világban történő kiigazodásunk alapfeltétele az utópiagyártás, vonatkozzon az akár személyes életünkre, akár a társadalom egészére, akár a technika különös útjaira.
A kiállítás november 26-ig látogatható.
