„Szeretett élni ebben az istenverte, istenáldotta Kárpát-medencében, Magyarországon és azon belül itt Budán, a Krisztinavárosban. Őszintén hitte, hogy Magyarország ki van szemelve arra, hogy megmaradjon” – emlékezett Gyurkovics Tiborra Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere tegnap a költő, író valamikori otthona, a Mészáros utca 10. számú ház előtt.
A polgármester ezután a költő 2006-ban írt mondatait idézte, a magyarság jövőjéről alkotott vízióját:
„Mintha két erő, a nagy fekete és a nagy fehér erő egymásba kapaszkodva küzdene az ország megmaradásáért. Én azt hiszem, hogy valamilyen titokzatos módon jóra fordul a sorsunk. A magyar ember őrzi évszázadok örökségét. […] Hiszek abban, hogy a sokféleség a javunkra szolgált, kipusztíthatatlan ez a fajta. […] Mi annak idején egy őrzőt, egy afféle bolond költőt választottunk díszpolgárunkká, barátunkká, akire számíthatunk a bajban, példaképünkké, akire felnézhetünk, büszkeségünkké, akivel dicsekedhettünk, iránytűnkké és mércénkké. Tudom, hogy nem a címek és a rangok voltak neki fontosak, hanem a barátok, a pályatársak, az emberek, a közösség” – hangsúlyozta Nagy Gábor Tamás.
Mint fogalmazott, hiányzik fanyar humora, derűje, bölcsessége, hiányoznak a meg nem született versek, írások, a beszélgetések, a műsorai, az őszinte indulatok, a féltő, lelkesítő gesztusok. „Az egész Gyurkovics Tibor hiányzik, úgy, ahogy van. De ha olvassuk, akkor mintha itt lenne velünk, ha emlékszünk rá, nem ment el. Horatius szavai csengenek vissza rá emlékezve: »az ércnél is maradandóbb, ha valakinek a gondolatait versein keresztül kincsként őrzi meg az utókor« – tette hozzá a polgármester.
„Mindig az a tűz lobogott benne, ami a verseiben” – idézte fel a költő pályatársa, Szakonyi Károly
Fotó: Havran Zoltán
Pályatársa, Szakonyi Károly Kossuth- és József Attila-díjas író is megemlékezett barátjáról: „Költészete, személyisége, mágikus erejű lírája, szenvedélyessége, megnyilvánulásai, rendkívüli tehetsége, humora, műveltsége, vitát provokáló előadásai mindenkit bűvkörébe vontak. Mindig az a tűz lobogott benne, ami a verseiben.”
Mint mondta, Gyurkovics Tibor hitt a szeretet mindenhatóságában, de tudta, hogy az ember a Földön megválthatatlan. „A költészet volt igazi terrénuma, de tehetsége nem ismert határt. Novellát, tárcát, regényt, drámát, gyerekeknek szóló verseket, könyveket írt, színészi képességeit pedig saját darabjában, a színpadon is kiélhette” – összegezte Szakonyi Károly.
Kubik Anna színművész három verset hozott az ünnepélyes alkalomra: az Ebek harmincadja, az elmúlásélményt hordozó Fecske és az örök magyar civakodást szerethetően lírába foglaló Honderű című.
Az emléktábla-avatás után a Tabán moziban negyvenperces dokumentumfilmen krisztinavárosi sétára kalauzolta a nézőket a költő – a 2004-es beszélgetés a Tabán magnetikus erejét igazolva felidézte az itt élő és alkotó költők, írók alakját Ottlik Gézától Babits Mihályon, Nemes Nagy Ágnesen át Márai Sándorig.
