Lucian Freud Lány kismacskával című, 1947-es festményén egy üveges tekintetű nő egy üveges tekintetű macskát tart nyakánál fogva, az állat a szemünkbe néz, a lány talán a semmibe réved – ez a kép került a Bacon, Freud és a londoni iskola festészete című kiállítás plakátjára. Furcsa, nyugtalanító portré ez, rokona dr. Hugh Welch Diamond egyik 1855-ben készült fotójának, amelyen a Surrey megyei elmegyógyintézet női osztályának betege látható egy madár tetemével.
A Magyar Nemzeti Galériában (MNG) tegnap megnyílt tárlat – akár a pszichiáter zavarba ejtő fotósorozata – a nem idealizált emberábrázolás különféle szegmenseire mutat rá. Több szempontból is jelentős ez a kiállítás: Lucian Freud (Sigmund Freud unokája) és Francis Bacon festményei most láthatók először Magyarországon, ugyanis a Tate Britain a londoni iskola történetét áttekintő tárlatát 2019. január 13-ig láthatja a közönség, így betekinthetünk a XX. századi figurális festészet történetének azon törekvéseibe, amelyeket a közöttük lévő kölcsönhatások okán londoni iskolaként emleget a művészettörténet.
A 89 festményt felvonultató kiállítás a londoni iskola előzményeit és kortárs műalkotások által az utóhatásait is bemutatja, Lucian Freud és Francis Bacon mellett Michael Andrews, R. B. Kitaj, Paula Rego, Walter Richard Sickert, David Bomberg, Francis Newton Souza, Euan Uglow, Stanley Spencer és William Coldstream is jelentős munkákkal szerepel. Az előzmények és párhuzamok felvázolásánál a földrajzi határokon túllépve Alberto Giacometti és Chaïm Soutine művei is helyet kaptak, David Bomberg földszínekkel megteremtett expresszív festészetének hatását két legfontosabb tanítványa, Frank Auerbach és Leon Kossoff művészete által láttatják, William Coldstream és Euan Uglow képein pedig megfigyelhető a látvány aprólékos elemzésére törekvés.

„A Gyászoló néger az ember csontjáig hatol, mert a bőrszínről szól” – mondta legjobbnak ítélt képéről Francis Newton Souza indiai művész
Fotó: Mirkó István
A londoni iskola festői nem alkottak valódi közösséget, többnyire csak az ábrázolás és az ábrázolhatóság határait kutatva jártak közös utakon: például a londoni utcák kapcsán nem a város nevezetességeit örökítették meg, hanem a hellyel kapcsolatos élményeiket, de ez a személyesség bujkál a családtagokról, barátokról, szeretőkről festett képeken is, bár ezeken nyoma sincs a meghittségnek, a csöppet sem idealizált portrék általában nyers valójában láttatják az embert.
Nyers – talán ez a szó jellemzi leginkább a gesztust, amellyel ezek a képek az emberi testet a maga romlékonyságában mutatják meg. Nincs itt éteri tisztaság, játékos erotika, csak löttyedt mellek, unott kitárulkozás, az ember- és állattekintetekben a jóllakottság ernyedtségének bambasága. Érdekes ellenpontja ennek Lucian Freud A festő anyja IV. és a Lány csíkos hálóingben című portréja.
Az egyik kiemelkedő alkotás Francis Bacon Tanulmány Velázquez után című, 1950-ben készült nagyméretű festménye, amely sajátosan XX. századi párbeszéd Diego Velázquez 1650 körüli, X. Ince pápa portréja című képével. Külön egység tárja elénk Francis Bacon és John Deakin portré iránti érdeklődését, továbbá törekvéseiket, hogy a másik ember testi és pszichés jelenlétének intenzitását minél pontosabban megragadják.
Paula Rego fontos témája a nők élete és annak megannyi színeváltozása – a nők áldozatok, elkövetők, gondoskodók, szenvtelen megfigyelők vagy buja lények. A budapesti tárlat része az 1999-es triptichonja is, Az eljegyzés, leckék, a hajóroncs William Hogarth Divatos házasság című képe után. A pasztell-triptichon a házasság, a megcsalás és a halál története, Hogarth 1743-ban készült, Marriage A-la-Mode című festménycsoportja inspirálta.