A regény története egyszerű: magányos férfi, egészen pontosan egy húszéves fiatalember érkezik az egyetlen főutcából álló, Butcher’s Crossing nevű kisvárosba, és partnereket keres magának bölényvadászathoz. Talál is egy megszállott férfiút, aki hoz magával egy tábormestert meg egy nyúzót, és a kis négyes elindul az Amerika-szerte megfogyatkozó bölények felkutatására.
Meglehetősen sok kínszenvedés után egy érintetlen völgybe jutnak, ahol ezerszámra legelnek a bölények, mire a vadász nagy élvezettel egyenként lelövögeti az állatokat, amelyek emberrel még soha nem találkoztak. Azonban egy hóvihar beszorítja őket ebbe a völgybe, és hónapokat kell ott tölteniük egy pici szárnyékban, rettegve a fagy- és éhhaláltól, míg végre kitavaszodik, és a rengeteg bölénybőrrel, egy jobb élet és a gazdagság reményével hazaindulnak. Egyikük útközben meghal, a megrakott szekér a folyóba fordul, de miután megérkeznek, kiderül, hogy időközben a konjunktúra amúgy is olyan lett, hogy már nem érnek semmit a bölénybőrök. Mindenki levonja a tanulságot. Van benne egy kis szerelem is, illetve a legfontosabb: egy fiatal férfi tűzkeresztségen való átesése, kétséges eredményű önmagára találása, felnövése és erőssé válása.
Szóval egyszerű a történet, de John Williams a már jól ismert szerzői módszertanát alkalmazva elképesztő könyvet ír belőle. Olyan pontos és tökéletesen átélhető leírásokkal, mint Williams regényeiben, ritkán találkozhatunk: a völgy felé vezető úton a napokig tartó szomjazás, a lélektelen bölénygyilkosság, majd -nyúzás, a hóvihar és a megfagyás, a megőrült ember kiüresedő tekintetének leírása olyan elemi erejű, hogy az olvasó kénytelen hosszú percekre letenni a könyvet, és csak kapkodni a levegő után. (Hozzájárul ehhez a remek műfordítás is, Gy. Horváth László munkája.)
Általában egy szerző – ezt mondják az elméleti szakemberek – egész életében ugyanazt a témát írja meg, szerencsés esetben egyre jobban, ahogy az idő telik. John Williams azonban teljesen más témákat dolgoz fel: nála a módszertan, az írói tudás, a mondatok mindent beszakító ereje az, ami állandó. Érdekes, hogy könyvei közül egyik sem tűnik alkalmasnak arra, hogy megfilmesítsék: sokkal finomabb dolgokat mutat meg benne, mint amit könnyedén prezentálni lehetne egy másik művészeti ág eszközeivel. Ezek a könyvek tehát kifejezetten könyvnek, olvasásra készültek.
Nézzék csak, mit tud ez az író elmondani két mondattal: „A csapat lassan, mint valami körmenet, leereszkedett a völgybe. Már a síkságon voltak, amikor a sötétség kihömpölygött a hegyek közül.” Vagy mit tud megmutatni kicsit hosszabban: „A nagy síkság ringatózott alattuk, miközben kitartóan haladtak nyugatnak. A dús bölényfű, amelyen az állatok híztak fáradságos útjuk során, egész nap változtatta színét; reggel, a nap első, rózsaszín sugaraiban majdnem szürke volt; később, a délelőtti nap sárga fényében ragyogó zöld; délben kékes színezetet kapott; délután, a hőségben, messziről nézve, a fűszálak elvesztették jellegüket, és a zöldön át határozott sárgát mutattak, úgyhogy amikor végigsöpört rajtuk a szellő, szinte eleven fény szaladt a fűben, eltűnt, előbukkant, pillanatról pillanatra. Este, napszállta után bíborárnyalatot öltött, mintha az ég minden fényét elnyelné, és nem adná vissza.”
A könyv főhőse nagyon megszenved hobbijáért, a férfiak közötti irtózatos feszültség leírása mesteri, az út bemutatása annyira eleven, hogy biztos vagyok benne: Williams maga is végigjárta az általa megénekelt utat, és hát az egész könyvet átszövő bölény szimbolikája, azt hiszem, mindenki számára világos: az eltűnő, valamennyire még értékkereső világ metaforája a bölény, amely eltűnik, és a helyére nem kerül semmi: egyszerűen csak minden rosszabb lesz egy kicsit (ahogy az már lenni szokott), mint korábban volt. John Williams életművében ez a második legszomorúbb (és legszebb!) regény a Stoner után, és amúgy is az egyik legszomorúbb és legszebb regény, amelyet az irodalomban írtak.
Katarzis, azt hiszem, ez a megfelelő szó arra, amit kivált az olvasása.
John Williams: Butcher’s Crossing. Fordította: Gy. Horváth László. Park Könyvkiadó, Budapest, 2017.