Egy négyéves erdélyi utazás történeteit olvashatjuk Margittai Gábor új, Tiltott kastély – Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőjében című könyvében, csakhogy a végén Kaffka hősével ellentétben a szerző és útitársa, Major Anita (aki egyben a könyv szerkesztője is) megérkezik és betérhet a tiltott kastélyba.
A táj: megmaradt és elpusztult kastélyok, kirabolt kripták, bedőlt és megmentett templomok, luxusautók a hajdani kocsifelhajtón, tyúkketrecek és kecskék a gótikus kápolnában, a kollektivizálás rozsdásodó gépszörnyetegei az angolkertekben. Az emberek: visszatért és helyben maradt arisztokraták, magyar szórványok, terjeszkedő balkáni üzletemberek, egyéb népek. Az idő: az ellentmondásos jelen, 2012–2016.
Miről szól tehát a Tiltott kastély? A hajdani arisztokratákról és leszármazottaikról, Telekiekről, Bánffykról, Bethlenekről, Mikesekről, Aporokról és Hallerekről, a kálváriát járt idősebb nemzedékekről és azokról a fiatalokról, akik eldöntötték, hogy szedik a sátorfájukat és visszatérnek őseik földjére, hogy visszaköveteljék mindazt, amiből kiforgatták őket az alvilágiasan kimódolt földreformok és a múltat – főleg a magyart – végképp eltörölni hivatott kommunista kollektivizálások. És persze az ismerős és a még ismeretlenebb erdélyi múltról, az emlékezet gondozatlan helyeiről, a szórványok emberpróbáló életéről.
Szól a helyben maradottak meghurcolásáról, a koncepciós perekben elítéltekről, a dohos pincékbe kényszerített emberekről, helyi legendákká vált alakokról, a szekrény tetején alvó és virágot áruló Teleki grófnéról; a marosvásárhelyi Bethlen Anikóról, aki tárgyanként vásárolja és gyűjti vissza kastélyuk elrabolt műkincseit; Bánffy Farkas elszánt küzdelméről, aki hektáronként perli vissza államosított birtokai-kat, és arról a sziklaszilárd hitről, elhatározásról és tartásról, amellyel ez a ,,lefejezett” társadalmi réteg állta a sarat és várta a lehetetlent, a kommunizmus végét. Amikor ez elérkezett, sokakat arra sarkallt, hogy egy másfajta, jóvátételi és jogi küzdelembe kezdjenek, és valamelyest kiigazítsák a vörös időkben eltérített családi és nemzeti történelmet.
A könyv azokról is szól, akik a rendszerváltozás után a Nyugatról tértek haza az ősi földre, hogy a jog mindenhatóságának égisze és az új restitúciós törvények alapján teremtett helyzetben visszapereljék kastélyaikat és birtokaikat. Ők a küzdelem közben keserűen megtapasztalták, hogy egy olyan államban harcolnak az igazukért, amelyben a megfellebbezhetetlen restitúciós bírósági ítéletet azért nem hajtja végre a megyei joghatóság, mert ellenkezik a megye érdekeivel. Fontos adalék: a román nemzeti érdekkel. Mindez 2017-ben, valahol az Európai Unió keleti részein.
A Tiltott kastély nem az emlékezeti katasztrófaturizmusról szól, nem merengés az elmúlt történeti korok dicsőségén és veszteségén, hanem higgadt, szemlélődő és jó értelemben vett lírai helyzetképe az erdélyi kastélyok és a hozzájuk kötődő emlékezeti helyek jelen visszásságainak, éles portré azokról az emberekről, akik egy pillanatig sem tetszelegnek vértanúi szerepben, terhes múltjukat a sokat megélt emberek elmés humorával nézik, jelenüket a fáradhatatlan munkának szentelik, és az erdélyi magyarságért is sokat tesznek: kastélyt adományoznak Böjte Csaba alapítványának vagy szórványkollégiumot működtetnek. Ráadásul határozott véleményük van arról, hogy mit tehet az arisztokrácia a mai társadalomban. Többet, mint hinnénk.
A feltűnően szép, gondosan megszerkesztett könyv minden fejezetét a szerző saját fényképei illusztrálják, de archív felvételek is, hiszen nélkülük nem tudnánk összevetni jelen állapotukat a múltbélivel. A borító belsejében térképen jelölték az utazás során felkeresett kastélyokat és helyszíneket.
A könyvet április 19-én, szerdán 17 órakor mutatják be Budapesten a Magyarság Házában.
Margittai Gábor: Tiltott kastély – Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőjében. Külső Magyarok. 2017.