-Az 1994-es Keresztút, a zenekar első formációjának a felbomlása után elkezdett regényeket írni. Hogyan vált egy rocksztárból a Paul Trent álnevű író? Miért pont Paul Trent, miért éppen krimi? Melyik a kedvenc? (Nekem a Lélekharang…). Van-e valami készen vagy akárcsak elkezdve? Könnyen írta ezeket a könyveket vagy „megszenvedte”?
-A nyolcvanas-kilencvenes években rengeteg thrillert és krimit olvastam, a mai napig is nagy kedvelője vegyok ezeknek a műfajoknak. Akkoriban sok „hunglish” író tevékenykedett, vagyis magyar szerzők angol írói álnévvel, elég csak Leslie L. Lawrence-t, vagy Evelyn Marsh nevét említenem mint a legismertebbeket. Nekem ez nagyon tetszett és úgy gondoltam, hogy elválasztom a zenei pályámtól és egyfajta tiszta lappal alkotok egy számomra teljesen új közegben. Be kell vallanom, hogy az egészet nagyon élveztem, egy rendkívül izgalma kirándulás volt, ahol nagyon sokat tanultam. Ami csak a hab volt a képzeletbeli tortán, hogy mindenfajta kapcsolat és összeköttetés nélkül vittem el az első könyvemet a kiadókhoz és már a másodiknál pozitív visszajelzést kaptan. Az első megjelenése után gyors ütemben még öt kötet jelent meg náluk. Egyébként a kedvenc könyvem nekem is a Lélekharang…
Az írói álnév választása teljesen a véletlen műve volt, valami egyszerű, könnyen megjegyezhető nevet szerettem volna. Maguk a könyvek nem születtek könnyen, néha eléggé megszenvedtem velük, de szerettem csinálni. Aztán az Ossian 1998-as újraindulása annyi energiámat lekötötte és le is köti a mai napig, hogy a könyvírás azóta szünetel. Úgy érzem, hogy a thriller műfajában már nem is nagyon szeretnék alkotni, ha egyszer ismét könyvírásra adom a fejem, akkor egy monumentális, régivágású háborús családregényt szeretnék írni, de ez egyelőre nagyon távlati terv.
A zenei kiadóm egyébként pár éve úgy érezte, hogy az Ossian közönségéhez el kellene juttatni a régi könyveimet, ezért már a saját nevem alatt is kiadta őket, feljavított formában, egy vadonatúj regénnyel együtt.
– Nemrég valaki úgy fogalmazott, hogy „olyan érzéseket szabadít fel a zenéjük, hogy az leírhatatlan. Az Ossian egy zenei netovább”, egy másvalaki viszont azt írta: Hát igen! Endre nem szövegíró, de KÖLTŐ. Csupa nagybetűvel„. Erről mi a véleménye? Paksi Endre-krimit már olvastunk. Paksi Endre-verseskötetet fogunk-e olvasni? Mi a véleménye, mi az Ossian erőssége: a zene vagy a szöveg? (Ez egy veszélyes kérdés, mert, ha a szöveg, akkor az Ossian egyszer s mindenkorra magyar banda. De szerettek-e volna mások lenni? Lám a Hungarica a lengyelekkel kacérkodik mindegyre…)
– Végtelenül megtisztelő számomra minden pozitív vélemény, külön megható, hogy mennyi ember választja például esküvői meghívójához versidézetnek valamelyik dalszövegemet. Vannak jópáran, aki ezeket az idézeteket a testükre tetoválják, ami bizony egy életre szóló elkötelezettséget jelent, és ez számomra is nagy felelősség! Az évek során mi is „családi zenekar” lettünk, eljönnek a régi rajongók és hozzák magukkal a gyermekeiket, néha öt-hat fős társaságok, apuka-anyuka, kisebb-nagyobb gyerekek, mind Ossian pólóban, óriási látvány!… Én úgy gondolom, hogy az Ossiannak valóban a szövegek adják az egyik erős pontját, de a zenei részét is mindig a maximális igényességgel próbáljuk megcsinálni. Mivel a zene és a szöveg nálunk mindig szerves egységet alkot, nem hiszem, hogy valamikor is külön versekkel fogok előállni. Valóban Magyar zenekar vagyunk, és mi ezt büszkén vállaljuk, soha nem akartunk mások lenni!
-Minden album dallam- és szövegvilága ízig-vérig Ossian, de mégis mindegyik külön hangon szól, más-más hangulatok lüktetnek bennük: a Titkos ünnep szinte eggyé forrt egész, valódi költészet, a Szabadság fantomjának világa harsány és hideg, a Küldetés dallamos, líraibb, az utóbbi két albumuk pedig – és az előzetesből megítélve a mostani is – egy megállapodott, erőteljes hangon szólal meg. Kiforrt a maradandó Ossian-hang?
-Teljesen jól látja. Az utóbbi időben kezd kialakulni az a fajta harmónia körülöttem, amire már nagyon régóta törekedtem. Én úgy látom, hogy az életünk egyfajta belső utazás és meg kell próbálnunk mindig egy kicsit változni, fejlődni, egy kicsit jobbá válni, ez néha sikerül, néha nem, de ha valaki meg sem próbálja, az elveszett ember. Valahol olvastam azt a mondást, hogy „az az ember, aki ugyanolyan 50 évesen, mint 20 évesen, az elvesztegetett az életéből 30 évet” Természetesen az embernek az alapvető elveit nem szabad feladnia, de sok mindent érdemes átértékelni a múló idővel.
-Van a szövegekben egyfajta örök Ossian-éthosz, tartás és erköcs. A barátság, kitartás, szerelem, az élet kérdéseire, gyötrelmeire választ nyújt, vagy sejtet – úgyszólván ”segít élni”, amint Ottlik írta Kosztolányi novelláiról. Ez honnan ered?
-Ezt vannak, akik félreértik és úgy gondolják, hogy én prédikálok, pedig erről szó sincs, mindössze ezek az értékek nagyon fontosak számomra, és én ugyanúgy küzdök, igyekszem elérni ezeket, bizony néha-néha tévútra kerülve. Mindössze arról van szó, hogy megpróbálom elmondani a véleményemet, az érzéseimet, a tapasztalataimat egy-egy adott téma kapcsán. Ha valaki egyetért velük, sőt segítséget, lelki támaszt nyújt neki, az remek dolog, de ha valakinek más a véleménye, az se gond, ettől vagyunk emberek… Széthullott családból származom és bár édesanyám mindent megtett, hogy becsülettel felneveljen, az igazi családi egységet, harmóniát, szeretetet sohasem tapasztaltam meg, talán ezért is nagy bennem az ilyen dolgokra az igény.
-A Youtube-ra nagyon sok Ossian-dalt feltöltenek, rengeteg a komment… Többnyire lelkes, pozitív, rajongó, de évek óta előfordulnak olyan kommentek is, hogy az Ossian kezd kiégni, a zene még jó, de gyenge a szöveg, vagy pont fordítva, a szöveg megjárja, de a zene egy régebbi számmal majdnem azonos… Olvassa-e a kommenteket, mi a véleménye, befolyásolja-e és milyen irányban?
-Szoktam olvasni a kommenteket, de egyszerűen nem tudok mindenkinek megfelelni. Nem tudok úgy zenét vagy szöveget írni, hogy a külső elvárásokra figyelek, csak önmagamat tudom adni. Azzal egyébként semmi gond, ha valakinek ez vagy az nem tetszik és ennek kultúrált vélemény formájában hangot ad és utána továbblép. Egy ilyen régi zenekarnál szinte törvényszerűen előfordul, hogy vannak, akik a csapat egy-egy régebbi korszakához erősebben kötődnek, és nem hajlandóak semmilyen változást elfogadni. Csendesen jegyezném meg, hogy ezek a kötődések az esetek jelentős részében inkább egyes régebbi tagok személyéhez fűződnek, akiknek a zenekarban betöltött szerepét a személyes szimpátia alapján hajlamosak túlértékelni, ezzel persze senkit nem szeretnék leszólni. A probléma ott kezdődik, ha valaki hosszú évek óta minden életjelünkre mocskolódással reagál, sajnos ilyenek is vannak, és náluk gyakran a személyes indulatok dominálnak, nekik egyszerűen semmi nem jó, amiket azóta csinálunk, amióta személyes kedvencük vagy kedvenceik nincsenek a zenekarban, és bizony egy-két régi zenész is mozgolódik a háttérben ilyen ügyekben….
-Mit gondol arról, hogy az egykor botrányos és kihívó metál és rock, manapság sok esetben a valódi értékeket hordozó és közvetítő zene? Korábban említette, hogy a külsőségek már mennyire nem számítanak. Hogy látja ezt a színpadról, mi ennek az oka, bánja vagy sem, hogy a rocker mint kategória a külsőségekben lassan eltűnik, már csak mint életérzés van jelen vagy már úgy sem… (Az Önök megjelenése a színpadon is változott valamelyest az évtizedek folyamán…)
-Őszintén megmondom, hogy egyáltalán nem bánom! Láttam több interjút olyan előadóktól, akiket nagyrabecsülök és kivétel nélkül azt nyilatkozták, hogy a korai korszakuk extrémebb öltözködése és viselkedése inkább a belső bizonytalanságból fakadt. Amikor még nem igazán vagy tisztában a saját értékeiddel és azzal sem, hogy a világ hogyan fog viszonyulni hozzád. Észreveszik, ráéreznek-e arra, amit mondani szeretnél? Nagyon nagy bizonyítási vágy volt bennem is a kezdetekben, ezért például igyekeztünk feltűnőbb színpadi ruhákat viselni, satöbbi, de ez nem igazán én voltam, úgyhogy már régen szinte teljesen eszköztelenül csak a zenére, a dalokra koncentrálunk.
-Két feldolgozásuk vegyes fogadtatásban részesült: a Padlásból a Fényév távolságra és Brahms V. magyar táncára gondolok. Terveznek-e még ilyen „kiruccanásokat”, illetve kinek az ötlete volt ez a kettő?
-Szerintem többségében pozitív fogadtatása volt mindkettőnek. Semmiféle hátsó szándékom nem volt velük, tehát nem akartam az ismertségük révén még jobban ráirányítani az Ossianra a figyelmet, ezért nem is kaptak kiemelkedő promóciós szerepet azokon az albumokon, amelyeken szerepeltek. Egyszerűen szerettük ezeket a zenéket és kihívásnak éreztük, hogy a zenekar saját arculatára formáljuk őket.
-A külföldi közönség mikor láthatja/hallhatja újra az Ossiant? Gondolok itt elsősorban a Kolozsvári Magyar Napokra, és érdekelnének az ottani tapasztalatok is…
-A Vajdaságba idén is megyünk, a Felvidéken már voltunk is, remélhetően Erdélybe is eljutunk ismét! Tavaly játszottunk Marosvásárhelyen, Kolozsváron, a Partiumban és a Székelységben is, ezek a koncertek elmondhatatlan élmények minden egyes alkalommal! Erős kötődéseim vannak Erdélyhez, a feleségem, akivel 27 éve vagyunk együtt, nagyváradi születésű. Az Ossian 1990 óta rendszeresen turnézik Erdélyben és szeretnénk minden évben eljutni oda!
-A turulmadár szárnyai alatt zenélő kelta bárdok – miért pont ezeket a jelképeket választotta az együttes a 80-as években?
-A turulmadár számomra teljesen egyértelmű volt, az én nemzeti érzéseim nem a kétezres évek divathullámának hatására keletkeztek, bár sosem hivalkodtam ezzel. A kelta vonal pedig az ír nép és az ír népzene iránti szimpátiám révén jött a képbe, úgy vélem, a magyar és az ír nép sorsa sokban hasonlít, két büszke, kis nép a nagyhatalmak árnyékában, évszázados küzdelmekkel a szabadságért és a függetlenségért.
-Keserű vagy édes volt Fortuna csókja az elmúlt 30 évben?
-Volt részem jóban-rosszban. Voltam jó időben jó helyen, de értek nagy csalódások is, főleg olyan emberektől, akiktől ezt a legkevésbé vártam. Összességében én inkább a kitartó, kemény munkában hiszek, és ha ehhez társul némi szerencse, az a legtökéletesebb párosítás.
-Hol lehetne megnyitni a Végállomás motelt? Az Alkony utca az Emlékek völgyében vagy valahol máshol található?
-Én nagyon remélem, hogy ez a hely megmarad a Fantázia Birodalmában, és még egyikünknek sem kell majd ilyen dolgokkal foglalkoznia sokáig!!!
