– Hogyan fogadta Dosztojevszkij eddig itthon „érintetlen” darabját és hozzá Valerij Fokin színpadi formanyelvét?
– Magam is meglepődtem Dosztojevszkij abszurd történetének olvastán, új volt ez a stílus a klasszikusai után. Ehhez Valerij Fokin olyan izgalmas világot teremt, amelyik módszerében teljesen szokatlan és újszerű itthon. Nekem azért kellett ma korábban bejönnöm a színházba, mint a többieknek, mert a darabban a koreografikus mozgássor az én „inkább törik, mint hajlik” alkatomnak nem könnyű feladat. Érzem, hogy akkor fog majd célt érni az a figura, amit játszom, amikor a mozdulatait pontosan úgy meg tudom csinálni, ahogy azt a rendező és a koreográfus, Igor Kacsajev kéri. A krokodilust azoknak ajánlom, akik nyitottak egy itthon még soha nem látott esztétikájú darabra.
– Valerij Fokin-előadást azonban láthattunk már a Nemzetiben…
– Igen, Magyarországon ez a második rendezése, eddig a Nemzeti Színház által szervezett MITEM fesztiválon szerepelt az előadásaival. Munkáiban a tánc, a zene és a próza számítógépes grafikával egészül ki. Olyan friss, hetvenévesen úgy mozog, mintha fiatalember lenne, és olyan pontosan tud instruálni, hogy közben elő is játssza a darabot. Ő maga persze azt szeretné, hogy legalább úgy mozogjunk, mint ő, ha nem jobban. Amikor az ember megérzi a rendező hitelességét, szakmaiságát, közben őt magát, úgy ahogy van, elismeri és szereti, akkor a nyelvi különbség nem akadály abban, hogy megértsük, mit szeretne.
– Mi ragadta meg Dosztojevszkij darabjában?
– Korunknak üzen, mint minden klasszikus nagy mű. Egyszerűen: igaz. Sokszor nem is értem az aktualizálás dilemmáját egyes daraboknál, hogy miért fontos a mai korra átvariálni a történetet. Az ember lényegénél fogva nem változik, tehát minden jó írás minden korban megállja a helyét. Ez a darab az életünk elbulvárosodásának története, a hírek szakadatlan egymásutánjának valósága, amikor semmi sem áll meg értékként.
Szarvas József a cirkuszi állat tulajdonosát alakítja
– Az ön által játszott szereplő szerencseként éli meg, hogy valaki a krokodil gyomrába került.
– Olyan helyzetbe kerül, aminek kapcsán elhiszi, hogy pusztán a véletlen miatt, „valakivé” lett. Ma nagyon jellemző, hogy csak azért, mert valami különleges dolog éri az embert, híressé és hangadóvá válik. Egyik pillanatról a másikra villan a vaku, és megéli, hogy „valaki lettem”, a világ pedig visszaigazolja, ünnepli, egészen addig, amíg nem jön egy másik ember a maga történetével. Annak idején azt tanultam, hogy az embernek nemcsak a kudarctűrő képességét kell kifejlesztenie magában, hanem a sikertűrőt is belátva annak arányait. Mert semmi nem olyan mély vagy éppen magas, mint ahogy azt érezzük, hiszen annál az ember sokkalta esendőbb, törékenyebb, igazabb, semmint oly nagynak vagy kicsinek lássanak engem.
– Az ön által éppen formálódó figura, a krokodil gazdája miként reagál a történtekre?
– Német származású orosz emberről van szó, cirkuszosról, aki a történet anyagi hasznát élvezi, számára gazdasági üggyé lesz a baleset. Nevezhetjük a vállalkozó generáció tagjának, aki él a helyzetével. Neki ez jár: tegnap még 130 kopejka volt a napi bevétele, most pedig egymillió lesz.
– Szereti a groteszk darabokat?
– Színészként nem igazán teszek különbséget műfajok között. Mi is valójában a groteszk? Bennünk válik azzá, hiszen az életnél groteszkebb aligha van.
– A krokodilus után mire készül?
– Hamarosan Ingmar Bergman Szenvedélyét próbálom Kiss Csaba rendezésében, mely szintén egy nagyon különleges előadás lesz. Film ugyan már készült belőle, színpadon azonban ez idáig sosem játszották. Októberben lesz a bemutatója, csakúgy mint A krokodilusnak és a Tóth Ilonkának.
