Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a férfi a szellemi létező, a nő pedig az anyaghoz kötött, s többek között ez is okot szolgáltatott arra, hogy elmúlt korok a nőt, az „asszonyállatot”, a nemek közötti értelmetlen rangsorban másodlagos helyre szorítsák. Pedig a csupasz szellem egyenlő a „testetlenség borzalmával”. A női lét pedig nem másodlagos, hanem kettős, megkettőzött, ahogy Hamvas Béla írja: „Ez a csoda, kettőnek lenni, amikor a nőt megérintem, önmagam mélyét érintem, önmagam bordán belüli részét, azt a részt, amelyből a nőt teremtették.”
– A másodiknak való teremtettség tehát semmiképpen sem a másodlagosság szimbóluma, sokkal inkább a nőben rejtező férfi és a nőben rejtező másik ember, a jelenlévővé tehető másik élet metaforája. Minden női test, függetlenül attól, hogy szült-e már gyermeket, anya. Éppen az anyatest a leginkább átlelkesült anyag; az anyag szépségben való megszületése, semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint a férfi, de teljesen más minőség, nem materiális lény, hanem finom, élő matéria.
Olykor úgy érzi az ember, hogy a nő jelenség, ahol a matéria a testet egészen behálózza, sőt egy és ugyanaz, ami a test része, az már a léleké is, és lehetetlen, hogy a nő teste ne támadjon fel. A férfin eluralkodhat olykor a dualista szemlélet, amikor a lélek valóban „csak” lakja, lakozza a testet mint „külső burkot”, de a nőnél e kettő egy, lehetetlen, hogy ne legyen egy; aki igazán ismeri a női bőr finom matériáját, tudja, érzi, hogy amikor érinti, lelket érint. A nő a matéria jelene, talán nem túlzás azt állítani, hogy mindenkori jelene is. A nő a megtestesült szó, az „üdvtest”, teste a valódi szó. A termékeny, teremtő ige és a létezőket magába sűrítő főnév.
Az anyatest gyümölcs. A gyümölcs ugyanis a legszebb test, ugyanannak a létmódnak a szinte végtelen variánsait felvonultató földi abszolútum, a geometria csodája, a kegyelem, a beteljesülés, a szépség és hasznosság manifesztációja. Mert ne higgye azt a kedves olvasó, hogy a női test fejből, karból, lábból és tejet adó emlőkből áll. Mert a nő része éppúgy jó néhány gyógyító és mérgező hatású növény, mint a nyári és őszi gyümölcsök, nem lenne olyan édes a barack húsa, a szőlő szeme, ha a földön nem élne nő, mert minden világon élő nő és minden földön termő gyümölcsfa között titkos összeköttetés van. A női test gyümölcsökkel való összenövése még a bibliai időkig nyúlik vissza, s egészen a Heszperiszek kertjéig.
A női test maga az érlelődés mozzanata, a fény számára megnyíló, megnyilatkozó testé, amely a megváltásra készül. Maga az anyaság is gyümölcsérlelő türelem, édesítő nappali világosság. Épp olyan józan is és olyan profán, mint a nappal világossága, ellentétben az éjszaka cselekvő szenvedélyével vagy a szerelem homályával. Az anyaság elsősorban derű, nem mámor, nem extázis, még csak nem is boldogság, hanem derű; szabad és feltétlen derű. A május!