Bár még nem hivatalos, de a film magyar címe nagy valószínűséggel Aljas nyolcas lesz, és a jelek szerint január elején lát majd napvilágot a magyar mozikban is. A trailer egyébként gyönyörű: mindenképpen erősségei közé fog tartozni, hogy a forgatásért a háromszoros Oscar-díjas operatőr, Robert Richards felelős, ráadásul azokra a 70 milliméteres tekercsekre dolgozott, amelyeket a hatvanas évek nagy történelmi eposzainak forgatására használtak. A film mellesleg nem csupán képben, hanem zenében is minden bizonnyal nyerő lesz, hiszen Sergio Leone elképesztő hatvanas évekbeli westernjeinek zeneszerzője, Ennio Morricone komponál majd zenei aláfestést az Aljas nyolcashoz.
Tarantinónak volt egy olyan kijelentése, hogy tíz film után visszavonul. Viszont amikor most egy – a The New Yorkernek adott – interjúban erről faggatták, nagyjából annyival csapta le, hogy nem fogja megkímélni a világot az alkotásaitól, amíg úgy érzi, hogy érdemben képes hozzájárulni az életművéhez. A legutóbbi alkotásának köszönhetően minden habozás nélkül kijelenthetjük, hogy a rendező aranykorát éli. A Django úgy volt tökéletes, hogy emellett a mainstream közönséget is vitte, és bár hisztéria volt körülötte, nagyjából egybecsengett a szakma véleménye a film minőségét illetően.
Az Aljas nyolcas a tizenkilencedik századi amerikai Wyomingban játszódik, a polgárháború utáni időszakban. A vihar elől egy kis hegyi fogadóban összeverődik egy elég fura brigád, köztük Marquis Warren (Samuel L. Jackson) őrnaggyal, aki hajdanán unionista katona volt, a polgárháború lejártával pedig értelemszerűen fejvadásszá lépett elő, John „The Hangman” Ruth (Kurt Russel) fejvadásszal és foglyával, Daisy Domergue-el (Jennifer Jason Leigh). Csatlakozik hozzájuk még egy úriember, aki seriffnek adja ki magát, de természetesen nem az, és ezzel a történet el is kezdi tarantinói csavarral befúrni magát a néző koponyájába.
Hogy miért várják a fanatikusok annyira ezt a filmet, hogy az előzetes megjelenése után mindennap háromszor végignézik a másfél perces trailert? Tarantinónál van valami megmagyarázhatatlan érzés, ami egyszerre elborzaszt és gyönyörködtet, és ami miatt a nép zöme vagy szerelmes ezekbe a filmekbe (nagyjából a Ponyvaregény megjelenése óta), vagy egyenesen rühelli az egészet. Ilyen szempontból talán minden Tarantino-film egy tányér forró fokhagymás csülkös pacalhoz hasonlít. Mindenesetre, mester, kiéhezve várjuk a tálalást!