Hogy sikerült-e, azt majd eldöntik a művészettörténészek, viszont az holtbiztos, hogy erős, darabos, nehézkes színei, amelyek úgy ömlenek a vászonra, mint az alföldi alkonyok perzselő visszfényei és mesterfogásai miatt őt tekintették a legmagyarabb művésznek nyugaton – aki le sem tagadhatja rebellis, nyughatatlan kóbortermészetét. Koszta recepciója szokatlanul indult, már akkor befutott, amikor még el sem indult, hiszen az 1897 évi első műcsarnoki kiállítása óta a tervezett Szépművészeti múzeum vásárlóbizottsága minden festményét megvásárolta. Nyugaton nagyon jó kritikát kapott, ugyanis a Trianon utáni magyar kultúrpolitika óriási európai kiállításokat szervezett és ezeken általában mindenhol az elsők között emelték ki. A múzeumok és gyűjtemények mindig elkapkodták a festményeit, az európai művészet irányait sokszor egy két ecsetvonással megelőzve vagy nagyon is egyidejűleg találta fel, arról nem is beszélve, hogy lépten-nyomon hamisították a munkáit – a velejéig magyar és modern Koszta ennek ellenére egy jórészt elfeledett festőnek számit.
Tervek, kiállítások
A következő 3 évben 8 nagyszabású kiállítást szeretne rendezni a Várkert Bazárban a KOGART Művészeti Alapítvány, amelyek sorát a Koszta-életmű nyitja meg. A kiállítás kurátorai dr. Szinyei Merse Anna, művészettörténész, a MNG nyugalmazott főmuzeológusa és Fertőszögi Péter művészettörténész, a KOGART kuratóriumának elnöke. Nagy adósságukat törlesztik a csaknem 100 képpel, amellyel az életmű teljes keresztmetszetét mutatják be korszakokra bontva. Időközben felbukkant, lappangó képeket is kiállítottak, az anyagot pedig a szentesi Koszta József Múzeum törzsanyagából, a Magyar Nemzeti Galéria, a Tornyai János Múzeum és rengeteg magángyűjtő, aukciós ház anyagából állították össze.
A további tervek között szerepel 4 nagy egyéni kiállítás (Kondor Béla, Nemes Lampért) valamint egy csoportos kiállítás a Pesti Műegylet 1840-1865 közötti időszakáról, amely a magyar kiállítások és műgyűjtések kezdeteibe avatná be a látogatókat, hiszen a tudományos feldolgozáson kívül még nem mutatták be az eredményeket a nagyközönségnek. Egy nagy külföldi kultúrtörténeti kiállítást is terveznek a sanghaji Opera Múzeum együttműködésével a nyugati és keleti operát vetik össze és mutatják be. A tárlat az EMMI támogatásával és a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. közös szervezésében jött létre, 2016. Április 17-ig látogatható.
Ezt hivatott bepótolni a Várkert Bazárban tegnap megnyílt Koszta József (1861-1949) életmű kiállítás, amelyben munkáságának esszenciáját válogatták ki. Végre helyére kerülhet Koszta a budapesti közönség szemében is – mert noha vidéki kiállítások voltak az elmúlt években – a fővárosban utoljára 1948-ban állított ki a Nemzeti Szalonban – ugyanis ekkor kapta elsők között a Kossuth-díjat. És valljuk be már Szabó Dezső is megírta, hogy hazánk egyetlen ablaka a külföld felé: Budapest – aki itt nincs jelen, az nem is számit, külföld meg pláne nem tud róla.
A kiállítás két emeleten, és több termen keresztül avat be Koszta különböző festői korszakaiba – a másolóösztöndijas ifjútól, aki mesterien reprodukálta az egyébként először látható Filipino Lippi festményt, a bölcs öregig, aki állandóan feszegette a festészet technikai határait. Az első teremben világlik ki, hogy egy kolorista festő esetében a világítás mindennél fontosabb. Ha az internetes keresőbe beírjuk Koszta József nevét és a képtalálatok között böngészünk, egy feketés, színe- és fénye vesztett kis galériába bukkanunk, ahol semmi sem vonzza a tekintetet: minden fakó. Nem így a valódi kiállításon – ahol a remekül esik a fény a vásznakra és még sosem látott árnyalatok is felderengenek a festékek mélyéről, hiszen a művész egyik legádázabb párviadalát a többféle fény meggyőző alkalmazásáért vívta, és nagyjából mindig győzött. Megelevenedett színorgiák, szinte megremegő képek között bolyonghatunk a termekben, amelyekben hatalmas táblákon részletes magyarázatokat olvashatunk a festő korszakairól, és a kiállított képekről, amiket a mester jól idézett mondásai és mottói tesznek igazán élvezetessé – egy szűkszavú ember, ha már mondd valamit, azt úgy rendesen.
Festői világában a rögvalós, göröngyös magyar tájat, és a benne lakó népet ábrázolta a rá jellemző tömörséggel. Kedvelt formája volt az ellentétek és a felfokozott színek használata: ellenfények – minden irányból, sőt a már istenkísértő verőfény megfestése is világbravúrnak számított. A Rómában festett Háromkirályok annyira magyar, hogy ha nem ez volna a címe akár egy Móricz novellajelenet is lehetne: a magyar parasztmadonnának subás parasztkirályok hódolnak – a sűrű magyar valóság színeivel, a kontrasztok ütköztetésével. A 1909-es Eső után (Vihar előtt) című festményén, nemcsak az alulról megvilágított felhők motívuma ejti rabul a tekintetet, hanem az is ahogyan a vízfelületen tükröződnek egyes motívumok. A Rómában festett Háromkirályok annyira magyar, hogy ha nem ez volna a címe akár egy Móricz novellajelenet is lehetne: a magyar parasztmadonnának subás parasztkirályok hódolnak – a sűrű magyar valóság színeivel, a kontrasztok ütköztetésével. A csónakos festményein pedig a sötétkék tenger fölött a világ és az emberélet megrendítő drámája zajlik.