Rengeteg ember hömpölyög végig az utcákon, jobbra is, balra is véget nem érő standok sorakoznak: nyalánkságok, középkori fegyverek, íjászfelszerelés és levendulás szappan illata keveredik lángos és sült krumpli szagával. Néha feltűnik egy-egy fegyveres, a bemutatók idején pedig a legtöbben betódulnak az arénába, ahol még késő délután, a tűző napon is megtelnek a padsorok – és hát várják a hamisítatlan középkori szórakozást.
Ne értsenek félre, eddig minden reflex valóban középkori: a tömeg, a vásár, a párviadalra szomjas, gyülekező emberekkel együtt. Az itteni palotajátékokat már 1985 óta megszervezik, ezzel emlékeznek meg a középkor egyik legjelesebb eseményéről, az 1335-ös visegrádi királytalálkozóról.
Benn, a küzdőtér fölött Nagy Lajos köszönti királytársait, majd a lelátókon üldögélő a néphez is szól és integet – és ezzel megkezdődik a szombat délutáni program, amelyen egészen kiváló és kissé önismétlő bemutatókat lehetett látni.
Egy biztos: a solymászok nagy sikert arattak. És hiába nevettek fel páran, mondván, hogy az a sólyom már úgysem jön vissza, amikor valóban messzebb szállt a kelleténél, mert nyílvesszőként és tökéletes ívvel repült vissza gazdájának kezére, az emberek feje fölött, meg hát egyéb fortélyokra is képes volt a madár.
A Primavera női táncegyüttes egy kissé újragondolt középkori táncokat mutatott be, az egyikben kifeszített íjakat ragadtak kézbe a fehérbe öltözött hölgyek, és azzal lépkedtek jól koreografált alakzatokban.
Kassai Lajos lovasíjász és iskolájának pár tanítványa pedig az ősmagyar harcmodor bemutatásával ellopta a show-t. Kassai szekercével, késsel és egy hosszú pengéjű fegyverrel egyszerre is zsonglőrködött, majd lóról, vágtában íjazva lőtt át több tíz mozgó céltáblát – általában csak egyszer lőtt mellé, de enélkül mintha úgy éreztük volna, hogy túl kiszámítható a bemutató.
A Szent György Lovagrendnek pedig van apródképző iskolája. A kis apródok – általában 5-6 éves gyermekek – középkorias viseletekben, fakardokkal csaptak össze a küzdőtéren, de kis íjakkal célba is lőttek, nem is olyan rosszul. A nagyobb korosztály apródjai pedig már kissé élesebb, de azért csak tompa fegyverekkel estek egymásnak, a végén pedig az apródsereg nagy csatajelenetet mutatott be: két táborra oszlottak, majd zászlójelre egymásba rohantak, és egy hatalmas puskaporos lövés jelére mindannyian a földön „feküdtek kiterítve”.
A bemutatók közül még figyelemre méltó volt a felvidéki Vermes Törzs – ők is a Kassai-féle lovasíjásziskola-hálózatba tartoznak – műsora, amely nemcsak sima harci viaskodás, hanem kortárs zenés (Ghymes), kortárs táncos (kissé ómagyarra hangolva), lovas és persze fegyveres bemutató volt.
A palotajátékok hétvégi programnak igazán kiváló, jövőre is érdemes lesz ellátogatni Visegrádra.