– A tárlat lehetőséget ad arra, hogy az asszony két lehetséges sorsát járja végig a közönség – mondta az Anna, változatok székely asszonysorsa című kiállítás megnyitóján Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége tegnap a Magyar Nemzeti Múzeumban. A székely asszonysors már önmagában figyelemre méltó, de a ,,változatok” megjelölés adja a történet sava-borsát a tárlaton. Műfaji megjelölése még nincs, nevezzük fiktív dramatikus kiállításnak.
Az újhullámos muzeológiára szerencsére egyre több példát látunk, ilyen volt a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban a zseniális és megható Ferenc tüzér levelei is. Az Anna-tárlat ennél jóval tovább megy, a főszereplő ugyanis egyes szám első személyben meséli el a történetét, hangjáték formájában. Anna hangja Bocskor Bíborka énekesnő, a dramaturg lapunk munkatársa, Bonczidai Éva – néprajzosoknak ismerősek lesznek a monológok, laikusoknak Bocskor méltó intonációja nyújtja a hitelességet. A szövegeket mindenki a saját telefonjával hallgathatja az egyes állomásoknál, vagy a múzeum munkatársaitól kap elektromos ketyerét.
A történet tipizált, vagyis asszonytömegek sorsából összegyúrt fikció. Anna egy falusi mulatságon „megesik” a csűr háta mögött – „Mit csináltál Anna? Megvert az Isten” – mondja magának a következő stációnál, amikor válaszúthoz kerül. A látogató választhat: illegális magzatelhajtás vagy idősebb férfihoz (Anna apjának régi frontbarátja, egy öreglegény) való hozzámenetel, aki a nevére veszi a gyereket. A két világháború között járunk, a kor paraszti társadalmában a család és a faluközösség nyomása harmadik utat nem tett lehetővé (illetve létezett harmadik út, de a főszereplő Anna annyira nem szervilis, opportunista vagy szimplán romlott, hogy azt válassza, ezért már azok a kiskamaszok is megnézhetik a tárlatot, akik tisztában vannak a magzatelhajtás fogalmával).
Ha az egyik utat választjuk, Anna békésen éldegél öregedő férje mellett annak haláláig, majd a kollektivizálásig, egyetlen öröme cseperedő gyermeke. Ha a másik utat, Anna Kolozsvárra kerül cselédnek, és majdnem ugyanolyan résztvevője lesz a történelemnek. De csak majdnem. A tárgyi, a vetített és a térinstalláció minimális, jól átélhető díszletet, atmoszférát ad a drámai történetnek, amelyben nemcsak látogatók, de felelőssé provokált résztvevők vagyunk. A történelem a miénk is, akár tetszik, akár nem.
A kiállítás 2018 áprilisáig látogatható.