Hamarosan új támogatási struktúra gondoskodik arról, hogy az előadó-művészeti szervezetek támogatására fordított összegek ténylegesen a nemzeti kulturális feladatok ellátása érdekében hasznosuljanak.
A kormány a 2018. június 5-i ülésén a társasági adóból a kulturális szervezetek által igénybe vehető támogatások ügyének megvizsgálására kérte fel a pénzügyminisztert, továbbá hogy a kérdést az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló előterjesztésben rendezze.
A cél, hogy a kialakítandó új rendszer a hazai előadó-művészeti élet hosszú távú fenntarthatóságát garantálja, ezért az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága a korábbi támogatási rendszer értékelését, felülvizsgálatát és szükséges átalakítását az előadó-művészeti szféra és a magyar kultúra kiemelten fontos ügyeként kezeli. Fekete Péter már intézményvezetőként is fontos lépéseket tett ennek érdekében, 2015-ben megalapította a Tiszta Tao Társaságot, amelynek tagjai kiálltak az előadó-művészet területére érkező taotámogatások jutalékmentes formában történő befogadásáért, majd kultúráért felelős államtitkári mandátumba lépésekor is egyik első feladatként és kiemelt célként jelentette be az előadó-művészeti taotámogatási rendszer átalakításának, megtisztításának ügyét.

Fekete Péter
Fotó: MTI
Az előadó-művészet területét érintő taotámogatási rendszer módosítása egy több hónapja megkezdett folyamat lezárása, amelyet megelőzött a szakma szereplőivel folytatott széles körű egyeztetés a bábszínházi szövetség, a magánszínházak, valamint a nemzeti és kiemelt minősítésű színházak képviselőinek bevonásával. Több mint ötven színházi, előadó-művészeti szervezet, szakember, intézményvezető véleményét fogadta be, hallgatta meg a kulturális tárca. Emellett 2018 szeptemberében a tatabányai országos színházi évadnyitón, a Magyar Művészeti Akadémia szervezésében megrendezett konferencián egy széles körű kerekasztal-beszélgetést tartottak a tao tárgykörében, a közelmúltban pedig a szimfonikus zenekarok szövetségének ülésén is elemezték a támogatási rendszert.
A Pénzügyminisztérium Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárral kooperációban, az előadó-művészeti szakma egységes álláspontját figyelembe véve dolgozta ki az taorendszer reformját, melynek fő szempontjai, hogy minden forint közpénz a közjó szolgálatára, közfeladat ellátására fordítódjék, kizárják a visszaélések lehetőségét, ne csökkenjen az ágazatba érkező források mennyisége, az átalakítás ne veszélyeztesse az intézmények feladatellátását, továbbra is biztosítsa a független művészet finanszírozásának kiegészítését. Az új támogatási struktúrával szemben megfogalmazott alapvető elvárás, hogy az előadó-művészeti szervezetek támogatására fordított összegek a közjó szolgálatában, ténylegesen a nemzeti kulturális feladatok ellátása érdekében hasznosuljanak, egy hosszú távon is átlátható, fenntartható és ellenőrizhető rendszer keretei között.