Az Apák és fiúk című munka ritkán játszott mű, Brian Friel újszerű átiratát adja Turgenyev legismertebb regényének. A két éve elhunyt ír drámaíró nemzetközileg ismert darabját most Bagó Bertalan állítja színpadra a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
A mai nyelvhasználattal megírt mű a generációs és társadalmi ellentéteket nem az egykori arisztokrácia és a cselédség kontrasztjában rajzolja meg, hanem a korunk értelmiségi elitje és a laza, neveletlen rapper utcagyerek viszonya által, miközben a székesfehérvári előadásban a Turgenyev korabeli Oroszország hangulata zenei aláfestésként kíséri a drámát. A ruhák is maiak, hogy a néző ne historikus személyeket lásson, hanem olyan alakokat, amelyekkel azonosulni képes.
– Kiváltképp érdekesnek tűnt, hogy egy XIX. századi mű hogyan képes mai alakokkal, a korunk nyelvén megszólalni úgy, hogy kerüli a direkt aktualizálás elcsépelt megoldásait – mondta el a próba szünetében Bagó Bertalan rendező.
Az előadás feszültségekkel teli jelenetekben láttatja, hogyan teszi próbára az elveket a valóság
A történet szerint nyári szünidőre érkezik Arkagyij (Kádas József), a fiatal egyetemista a szülői házba, és vele tart Bazarov (Nagy Péter), a természettudományokat kedvelő nihilista barátja is. A fiatal lázadó világmegváltó szelleme elmélyíti a generációs szakadékot a család idősebb és ifjabb tagjai között, a fiú élesen bírálja az elitet és szinte mindent, amit értelmetlennek vél, mígnem éppen a saját érzelmei döntik meg az elméleteit.
A XIX. századi darabok jellegzetes vonása, hogy a főhőst olyan próbatételnek teszik ki, amely megkérdőjelezi az eddigi filozófiáját. Turgenyev Apák és fiúk című történetében adott egy ember, aki nem hisz semmiben, pusztán az elmében, a tudományban. Azonban halálosan beleszeret Anna Szergejevnába (Tóth Ildikó), ebben a szituációban pedig az érzelmek által mérettetik meg a szellem embere.
– Számomra nagyon izgalmas volt mindaz, ami innentől kérdésként felvetődik az Apák és fiúkban, olyan helyzet, amely majdhogynem mindannyiunkat válaszút elé állít egyszer az életben. Vagyis hogy meg merjük-e tenni a szívünk diktálta lépéseket egy igazabb életért, vagy feláldozzuk magunkat és hazugságban maradunk egy másfajta életért. Miközben a darab szereplőinek 99 százaléka nem hallgat a belső hangra, mégis ott van a történetben a változtatás lehetősége, annak az üzenete, hogy nincs értelme megalkudni – összegzi a rendező.
A szereplőket óriási absztrakt térben látjuk: az ajtó egy kis rés a fehér felületen, minimál díszletben, néhány fekete szék között, teljesen egymásra utalt játékban a színészek. Csupán egy felülről leeresztett, másként meszelt fal választja el a plebejus otthonát az úri miliőtől. A teljesen letisztult térben minimális gesztusrendszerrel komoly feladat játszani, és nagyon koncentráltnak kell lenni. Kétszeresére nagyítva látjuk az alakokat, mint amikor egy bogarat fehér lapra helyezünk, ezért végtelenül pontosnak kell itt lenni. A rendező, mint mondja, a tudatra akart hatni az érzelmek által. Szinte egyetlen pillanatban dől el a darabbéli alakok sorsa, Bagó mégsem mond le arról, hogy van remény a változásra.
