Turbók Attila összegyűjtötte fiatalon elhunyt édesapja, Turbók Gyula (1919–1946) verseit. Költő a fiú is, nem véletlenül. A közös kötet negyede a fiú apaversei. Ez az összefonódás nem mindennapi jelenség. Az apa versei kalandosan maradtak meg. A politikai okokból börtönbe zárt Turbók Gyula vécépapírra írta őket, és az ételhordó kosár névtáblája mögé rejtve csempészték ki. A fiú előszava szerint érthetetlen háborús bűnössége.
„1945. április 3-án tartóztatta le a politikai rendőrség, néhány köznapi újságcikket nagyítottak háborús bűnjellé. Hiába szabadul később felmentő ítélettel a vizsgálati fogságból, szétvert gerincén maradandó nyomot hagytak a Gyűjtőfogházban szerzett ütlegek…”
A költő apa Ady Endre igézetében alkotott, aki megjövendölte az ország széthullását, megcsonkítását.
Turbók Attila számára idegen a két háború közötti rendszer, de apját megértve „a feldarabolt ország hősies erőfeszítéseit is” érezte benne. A fiúval együtt értjük mi is: akkor, 1945 után verset írni Erdélyről irredentizmusnak minősíttetett, magyarságtudata sovinizmusnak, meggyőződéses, mély hite veszedelmes klerikalizmusnak.
Az apa versei előtt Pomogáts Béla Egy régen eltávozott költő életre keltése címmel vetette papírra azt, amivel a fiú nem érvelt: „Az édesapa Pozsonyban született (…) amikor az egykor büszke koronázó város a csehszlovák köztársaság része lett. (…) az elkeseredés nyomot hagyott Turbók Gyula versein is, hiszen az ő családja is a trianoni megrázkódtatások áldozatai közé került. 1919-ben, midőn szüleit kitiltották az új államból, csecsemőként került Magyarországra, a szülőváros emlékei (…) jelen vannak verseiben is. A két világháború közötti korszakban nem volt könnyű felvidéki menekültnek lenni…”
A fiú átéli Szent István romlásba dőlt országának tragédiáját. 2016-ban jegyzett Nagy ököl című versében a becsületes, humanista magyar szókimondásával vallja: „anyám apám két menekvő / összehajló családvessző / sérült ága bércvidéknek / Máramaros friss egének / (nagyszüleim háza hűvös / új gazda jár csupasz kertben / ő lesz itt a bíró domnul) / csallóközi zátonyokra / futtatták apám családját.”
Az apa meghurcolása ekképp szól 1945 ígéretes áprilisáról fia soraiban: „bizalma ingathatatlan / más idő jön más iránytű / nyugat – kelet fordulása… / idő kell a bűnhődéshez / külső rend és belső béke…”
A bőrkabátosok letartóztatták, a fiú így zárja vallomását: „néhány hónap elmúltával / fogazata már hiányos / ennyit az időökölről / elcsitulj szív száj ne átkozz!”
Íme, a megtalált Isten, a megbocsátás, az alázat. És annak ellenére pusztították el apját, hogy: „mondják vállal fedeztél / zsidót kommunistát.”
Attila, a fiú az Ödipuszi kert című versben summáz: „Germán lánccsörgésben írtad öntudatosan: / csak magyar légy! / Hol élek én, ha ezt örökségként (akár csak halkan) / megismétlem? / És a rátarti európai eszme? A különbözőség / csalfa tisztelete? A politikai korrektség maszlagja, lám?”
Igaz költészet a fiúé! Ereiben hordozza apját, akiben a magyarság és a hit tör elő megható tanúsággal. „Erdély, százezren, millióan sírva / Te vagy a mélység fölött ívelő híd / Születtem Pozsonyban, forradalmak estjén, / rózsákat lankasztó meleg nyári estén, / a szétomló földet vér szitálta fentről, / harangok nem zúgtak reményt Betlehemről.”
Az apa költészete mély őstehetség. Ezt sugározza múltba kapaszkodása: „Jaj annak, aki magyart elárul! / Holt kezekkel kulcsolom át kezem, / a bitangok ellen az életért / magyar temetőkkel szövetkezem… / Fogjuk meg értően apánk kezét, / a múlt, a múlt ma száz jövővel felér / minden, ami bennünk makulátlan, ősi, / e megvadult kort talán a múlt legyőzi.”
E szinte forradalmi, nemesen konzervatív lélek címadó versében a megtalált Isten mély hitű, alázatos vallomás: „Nem találtalak, mert nem kerestelek, / s jaj, addig ütött két kemény kezed, / míg a dúlt táj üszkös romjai között / életem, íme hozzád érkezett.” Könyörgése pedig a kereszténység ősi parancsa, a bocsánat: „Most tudom, hogy minden szenvedés azért volt, / ezért borult rám dúlt arccal az égbolt, / hogy lássam az embert, új utakat lássak, / minden verést, szitkot tűrjek, megbocsássak.”
Az olvasó úgy érzi, hogy apja verseinek kiadásával a fia is közel jutott apja szellemiségéhez.
Turbók Attila–Turbók Gyula: Könyörgés a megtalált Istenhez. Hét Krajcár Kiadó, 2018.