„Azt mondják a magyarokról, hogy számukra a költészet helyettesíti a történelmet. Lehet, hogy én is nagyobbnak, többnek akartam látni az életet, mint a valóság, és ez mentett meg. Még ha néha úgy gondolom is, hogy ha mindezt újra kellene kezdeni, ma már nem kezdeném újra. Túl sok volt a szenvedés. Amikor az ember húszéves korában elveszíti a gyökereit, akkor egy csecsemő bőrében találja magát, de Napóleon hódító szellemével. A Dunától a Szajnáig eljutni sokkal inkább volt megpróbáltatás, mint eposz” – összegezte Sárközy Pál évekkel ezelőtt a Frédérique Drouin közreműködésével írt és magyarul Egy teljes élet címmel a Kossuth Kiadónál 2011-ben megjelent önéletrajzi könyvében.
Sárközy Pálról ritkán írnak úgy, hogy ne említenék meg, hogy ő a korábbi francia elnök, Nicolas Sarkozy édesapja, máskor a közönség számára az emigráns magyar kalandor legendája bizonyul hívószónak, talán bennfentes sztorizgatásra is számítanak, akik összegyűlnek a kiállításainak megnyitóin. A kilencvenéves Sárközy Pál ugyanis több mint három évtizeden át Franciaország egyik legjelentősebb reklámügynökségét irányította, de jó ideje már képzőművészként alkot. A világ számos országában volt egyéni tárlata, Pekingben, Buenos Airesben, Moszkvában, Kairóban, Spanyolország szinte minden jelentős nagyvárosában láthatták a műveit. És persze őt, ahogy a maga sajátos sármjával és derűjével szól a közönségéhez.
Legközelebbi kiállítása összegzés. Ez a visszatekintés pedig az 1948 óta Franciaországban élő, de magyar gyökereit soha egy pillanatra el nem felejtő művész számára magától értetődően hazatérés is. A budapesti Abigail Galéria és Aukciósházban 2019. január 30-ig lesz látható Sárközy Pál értékesítéssel egybekötött életmű-kiállítása. A vasárnap 16.30-kor kezdődő tárlatnyitóra a festőművésszel együtt öt gyermeke és unokái a világ minden pontjáról Budapestre érkeznek. Koltai Lajos filmrendező, operatőr nyitja meg a kiállítást, Guillaume Sarkozy, a művész fia és Szőcs Géza költő, politikus mond köszöntőt.
A tárlaton olyan művek is megtekinthetők lesznek, amelyek egyenesen a művész párizsi otthonának faláról érkeztek Budapestre, és a legutóbbi évek olajképei mellett nagy méretű szobrainak kisplasztikává alakított változata is látható lesz.
Hajdu Katalin, az Abigail vezetője közel tíz éve képviseli Sárközy Pált, akinek művészi pályáját a megnyitóra megjelenő, 400 oldalas oeuvre katalógus összegzi. Az Abigail Galéria gondozásában kiadott, francia, magyar és angol nyelvű kötet 320 műalkotás reprodukcióját tartalmazza. Előszó gyanánt pedig Guillaume Sarkozy, Hajdu Katalin és Zurab Tsereteli szobrászművész, az Orosz Képzőművészeti Akadémia elnöke ajánlja figyelmünkbe ezt az impozáns életművet és a hozzá méltó összegző kiadványt, amely tematikusan végighalad Sárközy nagy alkotói korszakain, a korai grafikákon, absztrakt festményeken, tájképeken, kollázsokon, portrékon keresztül a fotókig, reliefekig és az utolsó időszak hatalmas méretű olajfestményeiig.
Sárközy Pál kapcsán – mint a legtöbb sorstársa esetében – az ember hajlamos csak a sikertörténetet, a világgá ment fiatalember kalandokkal, szerelmekkel teljes életét érzékelni, és szerencse fiának vagy spílernek könyvelni el azt, aki megannyi döntéshelyzetben merte a szabadság igáját választani. A vívódások általában rejtve maradnak. Ráadásul Sárközy Pál festményein a művészi kitárulkozás sem holmi belső pokoljárás vizuális kivetülése – a képei is azt képviselik, amit könnyű megszeretni: a rakoncátlan életigenlést, a tobzódást a színekben, a formákban, és mindezt a kópék sajátos iróniájába oltva.