Mi a közös a Tin-Tin Quartetben, Palle Mikkelborgban, Erik Truffazban és Rátóti Zoltánban? A dzsesszkedvelők biztosan kitalálják: mind dolgoztak, dolgoznak Juhász Gábor gitárossal, zeneszerzővel (és gitártanárral), aki idén tölti be ötvenedik életévét, s ebből az alkalomból ad jubileumi koncertet a Fonóban március 17-én 20 órakor.
A harmincéves pályát maga mögött tudó, számos díjjal elismert muzsikus nem retrospektív műsort tervez – ahogy lapunknak elmondta, az rengeteg embert és többnapos koncertet jelentene –, hanem azokat a társait hívta el, akikkel most is együtt dolgozik.
Lássuk illusztris vendégei névsorát: Bacsó Kristóf (szaxofon), Borbély Mihály (szaxofon), Gátos Iván (Hammond-orgona), Geröly Tamás (dob), Gyárfás István (gitár), Jeszenszky György (dob), Kovács Zoltán (nagybőgő), Ónodi Eszter (ének), Rátóti Zoltán (ének, gitár), Schreck Ferenc (harsona), Szalai Péter (ütőhangszerek), Szőke Szabolcs (gadulka) és Varga Nóra (ének).
Juhász Gábor világa szerteágazó, ami összeköti – dzsesszzenészekre jellemzően – végtelen számú zenei projektjét, az számomra egyetlen, de annál komolyabb kiterjedésű komponens: az álomszerűség. Muzsikája azokat is képes kiszakítani, pontosabban finoman kiemelni a hétköznapokból, akik még nem is tudják, hogy szeretik a dzsesszt.
– Ez az egyik célom, keresem ezt a kiszakadást – mondta a muzsikus a Nyitott Műhelyben, ahol Gyémánt Bálint gitárossal duóban adott koncertjük előtt beszélgettünk.
– Pont a 60/40-es lemez (a cím a legalacsonyabb vérnyomásszintet jelenti, ahol az emberi élet kezdődik) készítése közben éreztem Palle Mikkelborg (dán trombitás, zeneszerző, karmester) játékán, hogy ő mindig ki van szakadva ebből az idősíkból, időtlenül játszik. Belelát a ritmikuson túli létezésbe, amit hívhatunk Istennek is. Az ember ezt keresi. Lehet, hogy az álmokban találkozunk ezzel – magyarázta a művész.
Úgy véli, a zenében mindig van valami álomszerű, a tudatalatti érzelmi részére reagál direkt módon. Egy Mozart-operában pont azt tartja zseniálisnak, hogy a verbális tartalmat – micsoda gonosztetteket művel Don Giovanni, miközben tele van szeretetéhséggel – a zene magyarázza meg, és alátölti ezt a borzalmasan bonyolult érzelmi hátteret – éppen ez benne a csoda.
Mint kifejtette, az instrumentális zene szabadabban tud bánni az érzelmekkel, de egy-egy cím, elnevezés azért sokat tud segíteni. Amikor az 1978 című, családról szóló lemezt csinálta (Juhász Gábor szerzői albuma, kvintettje és a triója is szerepel rajta – 2010-ben elnyerte Az év magyar jazzhanglemeze díjat), a dalokat csak számokkal nevezte el, de az első dalról, amely végül az Alatskivi címet kapta (észtországi város – a művész félig észt származású), később az emberek azt mondták, hogy ebben hallják valahogy az észt tavak csilingelését.
– A cím találta meg a dalt, vagy később ment abba az irányba az interpretáció? Mindenesetre én is hallom benne ezt. De van, hogy megfordul a folyamat, mint a legutóbb fölvett lemezanyagunknál, amely, remélem, megjelenik a koncertre. Már korábban volt egy Kert munkacímű dalom, amely a kertemben gitározva született, s végül más címet kapott egy másik lemezen, de elindult bennem egy kertről szóló dalciklus gondolata. A kert elvontabb értelemben az itt és most, tehát nem azokról az álomszerű távoliságokról szól, amely az én dalaimra jellemző volt. Rengeteg dalt írtam távoli helyekről. Most minden egyes alkalommal megadtam a címet: kerti pad, hinta, kutyaház. Azt a trükköt is megcsináltam, hogy minden esetben valami számomra fontos zenei gondolatot – Sztravinszkijt vagy Duke Ellingtont – belecsempésztem az írásba, aztán annyira máshová helyeztem, hogy nem hallatszik idézetnek, csak én tudom, hogy az mi – avatott be Juhász Gábor a műhelymunka titkaiba.
Az olvasó elhiheti nekem: a művésznek nemcsak a gondolatai érdekesek, hanem a zenéje is. Közhelyszámba menő mondatfordulat: megszólaltatja hangszerét. Juhász Gábor beszélteti hangszerét. Magasabb létsíkon kapcsolódik instrumentum és muzsikus. Aki kíváncsi rá, mit mond ilyen kezekben a barna Gibson, az ne hagyja ki a jubileumi koncertet.