Az anyához való kötődés, mint meghatározó, élethosszig tartó élmény és a szépség tisztelete is elkíséri Molnár C. Pál konvencionálistól eltérő Madonna-ábrázolásait, amelyekből a huszadik századi festők között a művész a leggazdagabb repertoárt tudhatja magáénak.
Láttatni a láthatatlant – ez a címe a szeptember 29-ig nyitva tartó kiállításnak a Palotanegyedben található Párbeszéd Házában. A tárlat átfogó képet ad az egykor tűrt kategóriába tartozó alkotó egyházművészeti munkáiból.
Nem csupán művészettörténeti kuriózumnak lehetünk szemtanúi, hanem Molnár C. Pál művein keresztül átlényegül a díszterem, a Mária-kongregáció egykori kápolnája sajátos harmóniát áraszt, és mindehhez az átszellemülést segítendő, a tárlat ideje alatt néhány alkalommal a festőművész dédunokája, a hagyaték kezelője, Csillag Péter és felesége, Csillag Éva tart előadást. Ottjártunkkor hétfőn a festőművész életművében Szűz Mária jelentőségéről, valamint Madonnáról, mint a tökéletes szépség megtestesítőjéről szólt a több mint egyórás előadás tárlatvezetéssel.
– Olyan természetességgel éli meg a nem láthatót, hogy abból a teljesség érzete bontakozik ki. Ez a benső látás, a valóságnak a teljességben való megragadása, híven jelenik meg képein. Nem is a modern művészet taglalása a lényeg, hanem hogy az alkotó éli-e, látja-e a nem láthatót –fogalmazott lapunknak P. Sajgó Szabolcs, a Párbeszéd Háza igazgatója.
Csillag Péter és Csillag Éva egyebek mellett arra világított rá, hogy Molnár C. Pál munkáit a szép tisztelete, szeretete hatotta át, e gondolatát kvázi ars
poeticaként fogalmazta meg: „Én a szépet szeretem, azért élek, és a szép ellen elkövetett minden merénylet vérig sért.”
Mária alakja egyrészt a tökéletes szépség, a bűntelenség, a túláradó szeretet és harmónia megjelenítése, miközben az alkotó elrugaszkodik a kortársak konvencionális Madonna-képeitől. Lehozza a szenteket a földre, az elérhetetlen messzeség nem része többé a szakrális ihletettségű munkáinak. Bizton állította, hogy evilág és túlvilág nem választhatók el egymástól, miközben az utolsó ecsetvonásig hívő maradt.
Reménységet és harmóniát árasztanak képei: a Pulóveres Madonna, vagy a valószerűtlenül modern színekben megjelenített Találkozás az angyallal című kép is ebben a szellemben született és a jelen tárlat meghatározó elemévé vált.
Az anya szeretete alapvető élménye Molnár C. Pálnak a Madonna-képek megfogalmazásakor, a festőművész gyakran emlegette: „anyás kisfiú voltam”. A Pihenés menekülés közben (1941) című munkán a távolról közelítő szent családot látjuk, Molnár C. jellegzetes, csúcsos hegyek között megjelenő szentföldi táját és egy meghitt pillanatot, amikor Szűz Mária megeteti a kisdedet. Négy-négy képet alkotott a karácsonyi és a húsvéti időre, ezekből a misztikus fényű Éjszakai menekülést és a Jézus születését hozták el a jelen tárlatra.
A terem közepén a jézusi küldetés beteljesítésének végső állomása, Az utolsó vacsora képe látható: a festőművész rendhagyó struktúráit követve, szokatlan formában, kör alakú asztal köré rendezi a tanítványokat. Molnár C. Pált a kihívás érdekelte, a szóban forgó kép esetében azzal kísérletezett, hogy a távolabb szemközt, a mester körül ülő tanítványokat felülnézetből, míg a háttal ülőket alulnézetből festette meg, így az egyébként kört formáló asztal oválissá alakul a szemlélő fejében.
Az egyházművészeti anyag gyűjtőktől és vidéki templomokból, múzeumokból származó válogatás, elsősorban a harmincas évekből, Molnár C. Pál legsikeresebbnek tartott korszakából, néhány olyan alkotással, amely eddig soha nem volt látható a magyar közönség számára.
Hatvanévnyi alkotómunka mintegy húsz évének terméséből válogatott a homogenitás megőrzésének igényével a Láttatni a láthatatlant című tárlat, ami a szakralitás mellett utal arra is, hogy több, eddig ki nem állított Molnár C.-munka is a nézők elé kerül.
A kiállítás kísérőprogramjai kapcsolódnak az 1937-es párizsi világkiállítás és az 1938-ban Magyarországon rendezett eucharisztikus világkongresszus 80. évfordulójához, valamint a jövőre 90 éves Római Magyar Akadémiához.