– Miért éppen most nyúlt az ötvenes évek hírhedt sorozatgyilkosságához?
– Régi tervem már, hogy a martfűi sorozatgyilkos történetét filmre viszem, korábban a televíziónak sorozat formájában szerettem volna megcsinálni, de akkoriban a műsorkészítők megijedtek a kemény sztoritól. Hosszú időre félretettem, majd teljesen átírtam. Nagyon sok szólamú történettel állunk szemben, ezért is találtam érdekesnek: például önmagában az a tény, hogy valaki ártatlanul ül a valódi tettes helyett tizenegy évig, elég rendkívüli és erős sztori szerintem. Emellett az igazi gyilkos szemszöge és a nyomozóké is benne van, akik időközben váltakoztak, de a hatalom mechanizmusa is megjelenik és követeli, hogy legyen tettes. Nem klasszikus krimit készítek, mert a bűnügyi filmben nem szokás ennyire sok szálból felépíteni a történetet. Pont ezért volt eredetileg az a tervem, hogy sorozatszerűre veszem, mert több epizódban jobban ki lehet bontani az eseményeket.
– Szóval nem a gyilkos megtalálása körül forog a sztori, hanem az egész közeget ábrázolja, ahol megtörténhetett a rémisztő esetek sora…
– Az érdekelt, hogy miként épül fel a kriminológiai helyzet, amelyben ez a bűncselekménysor megtörtént, hogy mi a társadalmi, lélektani háttere az eseményeknek és a nyomozásnak. A gyilkos hat nőt támadott meg, ebből négy meghalt. Hogy ki követte el az emberöléseket, az az én filmemben igen hamar kiderül, számomra az az izgalmasabb, hogy mi történik az események közben a környezetben. Olyan filmet szeretnék készíteni, ami meghintáztatja, felzaklatja lelkileg a nézőt.
– Miért vallott ártatlanul maga ellen annak idején Kirják János?
– Gyanúsított volt és kissé összezavarodott, mert valóban udvarolt az első áldozattá vált nőnek. Mivel hazudott először az alibijét illetően, a bizalom megtört irányába. De az igazság az, hogy a hatalom kihasználta és kiverte belőle a hamis vallomást. Kellett egy bűnbak, és nem volt elég erős ahhoz, hogy ellenálljon. Örökké aktuális téma ez. Kirják János szabadulása után semmiféle kárpótlást nem kapott az államtól azért, mert több mint tíz évet ült ártatlanul. Erről már nem szól a film, mi addig követjük a sorsát, ameddig kiszabadul a börtönből. A bűn mechanizmusa érdekel, hogy például még a vétlen is mennyi hibát követ el, és a felderítés és az ügyészi mechanizmus is részese lesz a bűnnek. Felvetődik, hogy az ártatlan is bűnös bizonyos fokig azzal, hogy hamisan vallott, hiszen félrevezette a nyomozókat.
– Mindenki bűnrészessé válik a nyomozás körüli „hálóban”?
– Igen, valamilyen fokon mindenki belekeveredik, és mi ezt a hálót akartuk megmutatni. Nem gondolom, hogy felfejtenünk kellene, hiszen kissé nagyképű dolog volna azt gondolni, hogy az események után sok évtizeddel mi majd megmondjuk, hogy mi a megoldás. Ebben a történetben az átlagnál erősebben válik mindenki etikailag is érintetté, nem csak cselekedetek szintjén.
– Korábbi filmjei után úgy tűnik, mintha mindig a társadalom perifériájára került emberek szélsőséges történetei foglalkoztatnák.
– Szó sincs perifériás emberek történetéről: velünk élnek. Természetes, hogy vannak fokozati különbségei a bűnnek, hiszen a hazugság és a lopás is bűn, de az életellenes bűnök azért súlyosabbak, mert végérvényesen lezárják a lehetőségét is annak, hogy kikerüljön az illető a tettéből. Ezért szélsőségesebb a válasz az ilyen bűnösök tettére, sőt a tanúi, elviselői és ítélethozói is drasztikusabban válaszolnak rá.
– Kriminális esetein keresztül egy társadalom helyzete felvázolható?
– Részben igen. Szerintem nagyon fontos mutató. A magam részéről bizonyos fokú megértéssel közelítek a bűnügyek felé, borzasztóan álságosnak tartom azt, ahogyan a társadalom egyes dolgokra ujjal mutogat, miközben kézzelfogható bűncselekményekre nem reagál eléggé. Annyira átszőtt mindent a pénz uralma, hogy már nem hiszek abban, hogy igazságszolgáltatás lehetséges, de őszintén szólva abban sem, hogy valaha volt. Kórkép, egyben hatalmi, politikai szisztéma az, ahogyan adott helyzetben egy bűneset és annak következményei megtörténnek. A környezet reakcióiban mérhető a különbség: filmünk idején éppúgy volt a hatalom részéről elvárás, mint ma, és ugyanúgy kényszerítőerővel léptek fel a vélt bűnösökkel szemben is.
– Ennek a történetnek sok egyenrangú szereplője van, következésképp a főszerepben is többen vannak. Miért választotta Hajdúk Károlyt a gyilkos figurájára?
– Nem akartam szokványos karaktereket bemutatni: Hajdúk Károly, aki a gyilkost alakítja, azért érdekes, mert a legszelídebb emberek egyike, akit én ismerek. Ezek a sorozatgyilkosok általában olyan emberek, akik a bizalmukba vonnak másokat, belesimulnak a társadalomba. Ahogyan az eredeti Kovács Péterről sem gondolta senki, hogy ő a gyilkos, sőt mindenki csodálkozott tettén, hiszen jóravaló, szorgalmas, kedves ember volt. Furcsa intelligenciával, kicsit szarkasztikus humorral megáldott srác a főszereplő, ha egy ilyen ember kezd el gyilkolászni, az sokkal erősebb, mint akire rá van írva a kegyetlenség. Megpróbálom emberszabásúvá tenni ezeket a kriminológiai figurákat úgy, hogy közben nem heroizálom, de nem is deheroizálom őket, hanem olyannak tekintem, amilyenek. Például szerepel a filmben a Liza, a rókatündérből ismert Balsai Mónika is, aki a gyilkos feleségét alakítja. Őt nem a film alapján választottam, hiszen még nem láttam a munkát, hanem a színpadi alakításaira figyeltem fel. A fiatal nyomozó ügyészt Bárnai Péter alakítja, és újra együtt dolgozom Trill Zsolttal, aki a főügyészt formálja meg a filmben. Arra törekedtem, hogy az általam elképzelt karakterhez közel álljon a figura, a sztárság vagy ismertség nem érdekelt, sőt remélem, sikerül egy-két új arcot felfedeznünk. Teljesen új szereplő például Jászberényi Gábor, aki az ártatlanul elítéltet alakítja.
– A Magyar Nemzeti Filmalap támogatta a Focus Fox Stúdióban készülő forgatókönyv fejlesztést. Zökkenőmentesen ment a munka?
– Hasznos meccs volt a filmalappal, ugyan nem kellett megváltoztatnom az eredeti koncepciómat, azonban újra és újra meg kellett győznöm őket, hogy az elképzelésem jó. Nem hittek elsőként a több szálon futó cselekményben, de nem történt durva beavatkozás a könyvbe.
– Thrillerrel nem próbálkozott még. Mi jelenti a kihívást önnek ebben a műfajban?
– Thrillerszerű elemek már megjelentek a Video Blues című, a kilencvenes években készült filmemben is, de ilyenformán, mint a készülő moziban, nem. Nagyon nehéz sajátosat csinálni, ha nem akar az ember szokványos, amerikai mintára készíteni filmet. Úgy kell eltérnem a szabványtól, felborítanom a szabályait, hogy közben izgalmas maradjon.